Kiásatta meggyilkolt szerelmének holttestét, a nemeseknek kézcsókkal kellett előtte hódolniuk
2020. május 9. 08:22 Rákóczi István
Korábban
Inês de Castro: a szenvedő nő
Akiről a történelem a legkevesebbet tudja, arról az irodalmi hagyomány árulkodik, bőkezűen kárpótolva az utókort. Inés de Castrónak nemcsak kivételes szépsége, de az áldozat szerepében is gyakorolt hősiessége és léthelyzetével fordítottan arányos ártatlanságának védelme is irodalmi toposszá vált. Az eseményeket illetően a gyilkosságról beszámoló kortárs történeti források szűkszavúak. Az úgynevezett nemesi évkönyvek közül a „Noa” pusztán a tényt és a dátumot rögzítette pontosan: „a király megölette Inês de Castrót”.
Egy másik, a IV. nemesi évkönyvben a Coelho családdal kapcsolatos bejegyzésnél akad egy újabb információs morzsa: Pero Coelhót, aki IV. Alfonz király tanácsosa volt, és társaival együtt D. Pedro trónra lépésekor Kasztíliába menekült, kiadják, majd „kegyetlen módon kivégeztetik.” Ismert a politikai gyilkosság helyszíne – Coimbra –, ismertek azoknak a nevei is, akik „Inês hóhérai” voltak (Diogo Lopes Pacheco, Gil Vasques Resende). Majd elkészült egy összefoglalóbb „eseménytörténet” is egy spanyol krónikásnak, Lopez de Ayalának köszönhetően. Ő a történtek után ötven évvel később rögzítette először a titkos házasság bejelentésével kapcsolatos mozzanatot, és ő volt az, aki elsőként hírt adott kettejük páros és díszes síremlékéről, illetve Inês de Castro hamvainak Alcobaçába történő átszállításáról is.
A szenvedélyes és tragikus szerelem utáni bosszúhadjáratról az első bőséges leíró magyarázat majdnem nyolcvan évvel később született, amikor a portugál királyság első hivatalos krónikása és főlevéltárosa, Fernão Lopes megpróbálta – több-kevesebb sikerrel – lehántani a valós eseményekről az addigra rárakódott legendás rétegeket. Mint megjegyzi, ez azért is nehéz, mert:
„Az olyan szerelem, amilyenre Péter király lobbant D. Inês iránt önmagában is ritka, az meg főként párját ritkítja, hogy kitörölhetetlennek is bizonyuljon, s oly hosszú ideje éljen a közemlékezetből [...] Dido, Ariadné szomorú szerelme az antik mesék körébe tartozik [...] de Pedro és Inês végtelen nagy szerelme és utóbbi halála azonban más, mert valóság talaján áll”.
Szerelem és emlékezet
Talán ez magyarázza a szerelem gazdag irodalmi emlékezetét, amelyet a XV. században Anrique da Mota indított hosszú útjára. A „Trovas à morte de D, Inês” (Vers D. Inês halálára) Garcia de Resende Daloskönyvében is helyet kapott. A költemény egyszerre elképzelt jelenet és riporteri leírása a halálnak, nem csak a szépség és az ártatlan halál dicsérete. Mai bulvárlapok is megirigyelnék azokat a fordulatokat, amelyekkel a szerző él. Figyelme mindenre kiterjed a divatos selyemszállal hímzett – királyi módra viselt – ruházattól a kerevetig, ahová az áldozat a tőrdöfésektől lerogy.
Vele szemben, a lovát roskadásig űző D. Pedro – „királyi vadász öltözetében” – érkezik, de elkésik, és vérbefagyott, halott kedvesét szoríthatja csak magához. A XVI. század szonettjei már a moralitás felé fordulnak: „jól vigyázzatok leányok, mert ha a szerelem törvényének engedelmeskedtek úgy jártok majd, mint az udvarhölgy, akinek elcsavarták a fejét” – adják a figyelmeztetést. D. Inês és D. Pedro tragikus szerelmét a portugál nemzeti eposzban Luís Vaz de Camões emeli a világirodalom rangjára.
A Lusiadákban megjelennek az ártatlan árvák is a képzelt jelenetben, majd António Ferreira A Castro című drámájában a politikai szál kap újra friss lendületet. Ez a XVI. századi színdarab már csak azért is jelentős, mert az első a világirodalomban, amely a klasszicista színpadon nem egy antik, hanem újkori témát választ. A XVII. században az irodalmi toposz pedig átlépi a spanyol határt, Bermúdez Nise lacrimosa című műve mellett a spanyol aranyszázad szerzői is felfedezik, és különösen a „reinar después de morir” (uralkodni a halál után) motívuma játszik majd szerepet később, a romantika korában, hogy aztán tovább éltesse az irodalom tényleg „halhatatlan” szerelmeseit.
A XXI. században Portugáliában már három regény dolgozta fel újra a tragikus szerelem sűrűn felkapott motívumát, ami úgy tetszik, folytatólagosan is „halhatatlan”. Biztos, ami biztos, az alcobaçai kolostortemplom legutolsó átalakításakor, az ide temetkező D. Pedro és D. Inês sírját, amely a gótika legszebb portugál alkotása, egymással szemben helyezik el a kereszthajóban: így a feltámadáskor egymás arcát pillanthatják majd először meg. Addig is tisztelői és a turizmus marketingje Coimbában sem tétlenkednek, hiszen a Mondego partján a királyi palota parkja és lakosztályai esküvők kibérelt színhelyei lehetnek. A szerelem, legalábbis biológiai értelemben, ez által ugyancsak örök.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A rádióban és a televízió képernyőjén is közönségkedvenc volt Zenthe Ferenc 20:20
- A köztudattal ellentétben erősítette II. András politikáját az Aranybulla 17:05
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt 13:20
- Az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó emlékhelyeket keresnek 11:20
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé 09:50
- Az elsők közé tartozott Európában a magyar alapítású Szent György Lovagrend 09:05
- A hagyomány szerint halálában is összekapcsolódott Shakespeare és Cervantes tegnap
- Szenvedéllyel teli tájakat ábrázolt festményein William Turner tegnap
