Kevés bűn, sok bűnhődés – Dosztojevszkij vargabetűs élete
2022. február 9. 19:35 MTI
141 éve, 1881. február 9-én hunyt el Szentpéterváron Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író, a lélektani regény mestere, a „megalázottak és megszomorítottak” világának krónikása.
Korábban
Apját, a moszkvai szegénykórház orvosát 1839-ben saját jobbágyai verték agyon, ami hatalmas traumát okozott Dosztojevszkijnek, epilepsziája is ekkortájt kezdődött.
A pétervári Hadmérnöki Intézet hallgatójaként kezdett írni, első kisregényét, az 1845-ös Szegény embereket a kritika lelkesen fogadta. Az 1846 és 1849 közötti időszak pétervári témájú elbeszélései azonban mérsékeltebb sikert arattak.
1849-ben a francia utópista szocializmussal kacérkodó Petrasevszkij Kör tagjai között őt is letartóztatta a cári rendőrség. Golyó általi halálra ítélték, a vesztőhelyen azonban közölték, hogy a cár kegyelméből „csak” szibériai száműzetés vár rá.
A Petrasevszkij Kör tagjai közül nem mindenki részesült kegyelemben: a legtöbbekre golyó általi halál várt
Az omszki erődbe került négy év kényszermunkára, majd Szemipalatyinszkban teljesített katonai szolgálatot. A száműzetés évei alatt vette feleségül a beteges és kissé egzaltált Maria Iszajevát, akivel hét évig élt boldogtalan házasságban.
1859-ben visszatérhetett Szentpétervárra. Dosztojevszkij börtönélményei hatására ekkor már mélyen hívővé vált, ifjúkori radikalizmusa helyébe a fennálló rend iránti tisztelet és az egyszerű emberek messiási küldetésébe vetett hit lépett.
Vremja című lapjában jelentette meg a börtönévek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényeit.
A siker lehetővé tette, hogy ellátogasson Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába. Nem sokkal később szerelme, Polina Szuszlova oldalán újra külföldre utazott, hogy leküzdhetetlen játékszenvedélyét kielégítse – ebből az élményből született később A játékos című kisregénye.
Dosztojevszkij Párizsban, 1863
1864-ben több csapás is érte: meghalt a felesége és a bátyja, lapját betiltották, sokat veszített a szerencsejátékon, erejét megfeszítve kellett dolgoznia, hogy tartozásait visszafizesse.
1866-ban befejezte Bűn és bűnhődés című regényét, amelynek alapötlete valószínűleg még a börtönévek alatt született meg benne. E művével vált világhírűvé, egyes kritikusok szerint ha csak ezt az egyetlen regényt írta volna, akkor is a világirodalom egyik legnagyobb alakja lenne.
1867-ben feleségül vette Anna Sznyitkinát, akivel regényei gyorsírásos lejegyzése során ismerkedett meg. Anna nagy szeretettel és melegséggel gondoskodott betegeskedő férjéről, külföldi útjaira is elkísérte.
Az író Firenzében fejezte be A félkegyelmű című regényét, 1872-ben megírta egyik legnagyobb hatású regényét, a megtörtént esetet feldolgozó Ördögöket, majd – már hazatérése után – A kamaszt, amely saját bevallása szerint is gyengébbre sikerült a többi nagyregényhez képest.
Az 1870-es évek végén Dosztojevszkij egészsége megromlott, de még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, amelyre egész életében készült. Néhány hónappal a regény megjelenése után, 1881. február 9-én Szentpéterváron hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap