Kényszerből lett szerencsevadász az amerikai vonatok potyautasa, Jack London

2022. január 12. 09:07 MTI

146 éve, 1876. január 12-én született San Franciscóban Jack London amerikai író. Életének utolsó évtizedében születtek legértékesebb művei: az erőteljesen önéletrajzi vonásokat mutató Martin Eden, az Országúton, az utópisztikus jellegű, a fasizmus előérzetét tükröző A vaspata és két kutyatörténete, A beszélő kutya és Az éneklő kutya.

Jack London életének utolsó évében

Korábban

Élete olyan kalandos volt, mintha ő maga írta volna meg valamelyik regényében. Házasságon kívül született John Griffith Chaney néven. Anyja zenetanárnő és neves spiritiszta, apja újságíró, ügyvéd, de leginkább asztrológus volt, aki még fia születése előtt faképnél hagyta kedvesét.

Az író anyja egy John London nevű kétgyermekes özvegyemberhez ment feleségül, John az ő nevét vette fel íróként, a Jack keresztnevet pedig maga választotta. Az immár háromgyerekes család – egy rövid időszakot leszámítva – iszonyatos szegénységben élt, s mivel apjuk betegeskedett, tizenöt éves korában Jack lett a családfenntartó.

Volt újságkihordó, hajósinas, szövőgyári munkás, fűtő, konzervgyárban is dolgozott, és egy ideig osztrigatelepek fosztogatásából élt. Matrózként eljutott Koreába és Japánba is, tehervonatok potyautasaként becsavarogta Amerikát, rövid ideig börtönben is ült.

Nyomorúságos gyermekkorának hű támasza, Rollo kutya

Mindeközben szinte megszállottan olvasott, a Bibliától kezdve a kalandregényekig mindent, ami a keze ügyébe került. 1893-ban egy újság pályázatára elküldte a Tájfun Japán partjainál című élményleírását, amellyel első díjat nyert. Ekkor határozta el, hogy író lesz. Amerika minden nagyobb lapjához elküldte írásait, ekkor még csekély sikerrel.

Rendes munkát nem kapott, s egy idő után csatlakozott a Kelly-féle „ipari hadsereghez”, a munkanélkülieket tömörítő tiltakozó szervezetek egyikéhez. Tüntetést szervezett Washingtonban, és megismerve a gazdasági válság okozta nyomor fokozatait, csatlakozott a szocialista mozgalomhoz.

Darwin, Marx és Nietzsche munkáit olvasva „összegyúrta” saját, a szocializmus és a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető ideológiáját. Tizenkilenc évesen négy iskolai év anyagát egy év alatt tanulta meg, leérettségizett, majd beiratkozott a Kaliforniai Egyetemre.

1897-ben otthagyta az iskolát, s az észak-kanadai Klondike folyóhoz utazott aranyat mosni. Egy év múlva üres kézzel, skorbutban megbetegedve tért haza. Ismét alkalmi munkákból tengődött, de egyre erősödött elhatározása, hogy írásaiból fog megélni. Szigorú programot állított össze magának, s teljesítményét fokozatosan növelve írt szonetteket, vicceket, anekdotákat és kalandos történeteket.

Erőfeszítéseit végül siker koronázta: az Overland Monthly című lap elfogadta egyik elbeszélését, majd 1900-ban megjelent első novelláskötete, A farkas fia. Anyagi helyzete egyre javult, de a kalandoknak nem tudott ellenállni. A bulvársajtót megteremtő Hearst-konszern lapjainak tudósítójaként részt vett az orosz-japán háborúban is.

Egy ideig London nyomornegyedében élt álruhában, és itt szerzett élményeiből írta meg A mélység lakói című megrázó szociográfiáját. 1903-ban jelent meg egyik legjobb regénye, az alaszkai élményeit feldolgozó A vadon szava. Ekkor már az egyik legjobban fizetett írónak tartották, bár bevételei nem fedezték pazarló életmódját, és tartozásai állandó írásra késztették, ami egyébként nem esett nehezére, a magának rendelt napi ezer szó penzumot szigorúan betartotta.

Már sikeres íróként ismerte meg második feleségét, Charmian Kittredge-t

Életének utolsó évtizedében születtek legértékesebb művei: az erőteljesen önéletrajzi vonásokat mutató Martin Eden, az Országúton, az utópisztikus jellegű, a fasizmus előérzetét tükröző A vaspata és két kutyatörténete, A beszélő kutya és Az éneklő kutya – utóbbi csak halála után jelent meg. 1910-ben a kaliforniai Glenn Ellen melletti birtokán telepedett le, és felépítette a hatalmas Farkasházat, amely egy éjszaka titokzatos körülmények között lett a tűz martaléka.

Ezt követően egymás után érték a csapások: alkoholizmusa végképp elhatalmasodott rajta, vesebaja súlyosbodott, adósságai halmozódtak, alkotókedve megcsappant, az írás kényszer lett számára. A társadalmi problémák iránti érdeklődését is elvesztette, s halála előtt néhány hónappal kilépett a szocialista pártból.

Az egyre súlyosabb anyagi és magánéleti válságban vergődő író 1916. november 22-én halt meg, halotti bizonyítványa szerint vesebajban. Halálához vélhetőleg hozzájárult a fájdalmaira szedett morfin túladagolása, bár akadnak, akik szerint öngyilkosságot követett el. Mintegy ötven könyvet írt, számos művéből film és tévésorozat is készült. Életművének ápolására 1990-ben Jack London Társaság alakult Amerikában.