Két, mára lakatlan sziget jelentette Velence védvonalát a pestissel szemben
2020. május 26. 18:59 Múlt-kor
Korábban
A múlt titkai
Az elmúlt két évtized során a régészek több tömegsírt is felfedeztek mindkét szigeten, amelyekben egykor az áldozatokat helyezték el. A becslések szerint a Lazzaretto Nuovón mintegy 200 ember maradványait találták meg eddig.
Habár a betegek elsődleges úticélja a Lazzaretto Vecchio volt, e leletek arra utalnak, a Nuovóra is jutott belőlük – vagy legalábbis volt, hogy a halottak egy részét itt temették el.
A tömegsírokban talált nyomok alapján az is megállapítható, hogy többször fel lettek nyitva, hogy újabb halottakat helyezzenek el bennük.
Maguk az előkerült csontok azt szemléltetik, hogy a járvány senkit sem kímélt: egyes emberek csontjain a bőséges húsfogyasztás, másokon a főként hal- és zöldségalapú étkezés, a legtöbbön pedig a főként gabonára épülő étrend nyomai látszanak.
Ezek a gazdagok, a középosztálybeliek és a szegények maradványai. A csontokból egyfajta körkép rajzolódik ki a velencei társadalomról.
Velence példája jól szemlélteti, mennyire nehéz a zsúfolt, számos távoli térséghez ezer szálon kötődő nagyvárosokat megóvni a halálos járványoktól, egyúttal azonban a leginkább járható utat is megmutatja.
Nem véletlenül követték idővel a térség más városai is Velence példáját: nem csak a járvány ellen kívántak hatékonyabban fellépni, de a Velence által sugárzott felelősségvállalás és magabiztosság vonzerejét is felismerték: többen mentek oda kereskedni, ahol úgy érezték, jobban vigyáznak rájuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05