2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A középkori selyemúton érkezett Európába a luxuscikkek mellett a fekete halál is

2020. április 27. 18:36 Múlt-kor

Az összefoglaló néven selyemútként ismert, szárazföldi és vízi útvonalakból álló hálózat volt az, ami összekötötte a Távol-Keletet Európával körülbelül Kr. e. 130 és Kr. u. 1453 között. Ezen keresztül jutott el nem csupán a nevét adó textil, de finoman megmunkált bőrtermékek, egzotikus fűszerek, a papírkészítés és a nyomtatás technikája Európába, és zajlott nyelvek, vallások és eszmék terjedése is. Volt azonban egy sötét oldala is: az egyik első nagy világjárvány, a 14. századi fekete halál is a selyemúton haladva érte el Európa keleti szélét, ahonnan tovaterjedve mintegy 50 millió emberrel végzett a kontinensen 1346 és 1352 között.

A sztyeppék kereskedelme

„A selyemút tette lehetővé talán először a történelemben a Közép-Ázsiában honos betegségek tartós átjutását Európába” – mondta el Mark Welford, az Észak-Iowai Egyetem földrajzprofesszora és A pestisjárványok földrajzai című 2018-as monográfia szerzője.

Welford szerint a selyemút éppen amiatt tudta ilyen mértékben közvetíteni távoli tájakra a veszélyes mikróbákat, mert nevével ellentétben nem egyetlen útvonalból állt.

Szárazföldi szakasza valójában szétváló és újra egyesülő utak rendszere volt a közép-ázsiai sztyeppéken, amely leginkább az emberi test vagy a növényi levelek erezetére hasonlított.

A különböző ágak mentén városok, falvak és karavánszerájok sokasága sorakozott, amelyek között maga a kereskedelem zajlott.

Meglehetősen ritka volt, hogy valamilyen árucikk egyazon kézben tegye meg a teljes utat a Távol-Keletről Európába – sokkal gyakoribb eset volt, hogy számos adásvételen esett át az út során.

Mindazonáltal a különféle fertőzések így is végig terjedtek az út mentén, miután egyszer bekerültek a „vérkeringésbe”.

A selyemút azonban amiatt is különösen veszélyesnek bizonyult, hogy rendkívül halálos betegségek őshazáján keresztül vezetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Tournai lakói temetik el halottaikat a fekete halál idején (kép forrása: Wikimedia Commons)A pestis Firenzében, a Dekameron egyik illusztrációján (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár