Képeken a katonai hőlégballonozás csúcspontja: az első világháború

2020. szeptember 7. 15:57 Múlt-kor

A francia forradalmat követő háborúkban már használták az ellenség megfigyelésére a Montgolfier fivérek találmányát, a technika azonban a telefonnal és a fejlett optikai távcsövekkel ért a csúcsra a Nagy Háború során. A szinte védtelenül lebegő ballonok kecsegtető célpontot jelentettek a vadászpilóták számára, azonban nem voltak teljesen eszköztelenek a fenyegetésekkel szemben.

Korábban

A felderítés és az ellenség megfigyelése a háborúzással egyidős, és a technika fejlődésével egyre távolabbról vált lehetővé a történelem során.

Az egyik legnagyobb előrelépést a távolsági megfigyelésben a hőlégballonok jelentették, amelyeket katonai célra először a francia forradalmat követően, az első koalíciós háborúban alkalmazott a Francia Aerosztatikai Hadtest. A világ legrégebbi katonai hőlégballonja, a francia L'Intrépide napjainkban a bécsi Hadtörténeti Múzeumban látható.

A hőlégballonok ilyen használata folytatódott a 19. század során: a napóleoni háborúkban (1803-1815), majd az amerikai polgárháborúban (1861-65) és a francia-porosz háborúban (1870-71) is bevetették őket. Az első világháborúban már telefonvonalakkal kombinálva nyújtottak valós időben információt az ellenség tevékenységéről, és elősegítették a tüzérségi irányzást is.

Habár a repülőgépek akár az ellenséges állások fölé repülve is készíthettek fényképeket azokról, a hőlégballonok szerepe továbbra is rendkívül fontos volt: a valós idejű telefonos összeköttetés és a nagy magasságból történő megfigyelés folyamatossága lehetővé tette az egyre nagyobb lőtávolsággal bíró tüzérségi eszközök képességeinek kihasználását.

Az első világháború a csúcsát jelentette a katonai hőlégballonok korának. A britek, habár a 19. század végén rendre használták őket afrikai hadjárataikon, még viszonylag kezdetleges, kerek ballontípusokkal kezdték meg a háborút, azonban látva a német Parseval-Siegsfeld-féle „sárkány” hőlégballonok sikerét, hamar maguk is ilyen, aerodinamikusabb formájú eszközökre váltottak.

A franciák is előrukkoltak a Caquot típussal. Ezek a hőlégballonok rossz időjárási viszonyok közt is bevethetők voltak, bár ilyenkor értelemszerűen maga a megfigyelés is nehezebb volt.

A katonai ballonokat általában acélkábelekkel rögzítették egy, a földön felállított csörlőhöz, amellyel a kívánt magasságig (gyakran 1000 méter fölé) eresztették fel őket, majd hozták vissza a földre a feladat végén.

Fontos szerepük miatt a ballonok köré légvédelmi fegyvereket (többnyire géppuskákat) telepítettek a földön, ezek azonban a nagy magasságban lebegő ballonok számára csak korlátozott védelmet biztosíthattak. Sok vadászpilóta ezért hajlandó volt elvállalni a megtámadásuk által jelentett nagy kockázatot.

A legsikeresebb „ballonpukkasztók” a belga Willy Coppens, a német Friedrich Ritter von Röth, az amerikai Frank Luke, valamint a francia Léon Bourjade, Michel Coiffard és Maurice Boyau voltak. A „ballonpukkasztók” rendszerint igyekeztek 300 méter feletti magasságban végezni feladatukat, hogy minél kevesebb esélyt adjanak a földi légvédelemnek a hatékony közbelépésre.

Érdekesség, hogy az angol nyelvben máig megmaradt egy kifejezés, amely a katonai hőlégballonok emlékét őrzi: a küszöbön álló összecsapásokra szokás mondani, hogy „felszáll a ballon” („The balloon's going up!”), ami arra utal, hogy az ellenséges hőlégballon felszállása rendszerint az előkészítő tüzérségi csapás közeledtét jelezte előre.