Amikor Európa ege hőlégballonokkal volt tele
2020. január 10. 16:58
Joseph-Michel Montgolfier már gyerekkorában is sokat álmodozott, valamikor az 1780-as évek elején épp a tűzhely mellől figyelte, amint felesége teregeti a frissen mosott ruhákat, és észrevette, ahogyan a meleg levegő felfelé emeli a száradó, a kor divatjának megfelelő, hatalmas szoknyákat. A kutató, felfedező lelkületű Joseph családja több generáció óta papírgyártással foglakozott, ezért rengeteg alapanyag állt rendelkezésére, amikor egyik testvérével, Jacques-Etiennel kísérletezni kezdtek a forró levegővel és papírzsákokkal.
Először vízgőzzel próbálták magasba emeltetni zsákokat, de a kihűlő vízgőz kicsapódott és átnedvesítette a papírt.
A Montgolfier fivérek egyik problémája: mi van akkor, ha kihűl a levegő?
Amikor rájöttek, miként béleljék a papírt és hogy a levegőt melegen tudják tartani a magasban is, ha szalmát és gyapjút égetnek a zsák alján lévő nyílásnál – feltalálták a hőlégballont. Több sikeres tesztelés után, az első nyilvános kísérletre a dél-franciaországi Annonay városa mellett, szülővárosuk közelében került sor, 1783. június 4-én. A ballon 2000 méterig emelkedett és kb. 10 percig fent is maradt a levegőben, ami azon nyomban híressé tette a Montgolfier fivéreket. Jacques-Étienne Montgolfier jó üzleti érzékének köszönhetően hamarosan támogatót is szerzett a további fejlesztésekhez, egy sikeres tapétagyártó személyében.
Az új repülő szerkezet híre természetesen eljutott Párizsba, XVI. Lajost és Marie Antoinette-et is kíváncsivá tette. A Montgolfier-fivérek szeptember 19-én a királyi pár szeme láttára engedték útjára az első olyan hőlégballont, amely kosarában már élőlények is utaztak: egy kacsa, egy juh és egy kakas lettek az első utasok. Mivel a kis hősök túlélték a kísérletet, be is kerültek a király udvartartásába. A ballon pamutvászonból készült, Le Réveillon-nak hívták a mecénás után, és papírból készült arany virágokkal, állatövi jegyekkel és napokkal díszítették, szimbolizálva a francia uralkodót. A rokokó divatjának megfelelően nem fukarkodtak a dekorációval. Volt azért egy kis malőr felszállás közben, a ballon elszakadt, és gyorsan össze kellett varrnia.
1783-as év még egy szenzációt tartogatott, emberek is felmerészkedtek a levegőbe. A király úgy döntött, hogy az első, személyzettel is rendelkező hőlégballon két elítélt bűnözőt fog a magasba repíteni. Pilâtre de Rozier, egy fiatal orvos azonban Polignac hercegnő segítségét kérte, hogy befolyását felhasználva győzze meg az XVI. Lajost, hogy inkább őt és Francois d'Arlandes márkit válassza ehhez a fantasztikus eseményhez. 1783. november 21-e, Európa történetének kulcsfontosságú dátuma: az ember repülni kezdett. Ez elsőre 25 percig tartott, ezalatt kb. 7,5 km-t sikerült megtenni, és a jeles alkalomnak az amerikai követ, Benjamin Franklin is megfigyelője volt. A levegőt meghódító találmány a Montgolfier fivéreknek hírnevet és nemesi címet hozott. A papírgyár pedig ma is létezik. Étienne egyik lánya, Alexandrine feleségül ment Barthélémy de Canson-hoz, aki Étienne 1799-es halála után átvette a manufaktúra vezetését. Canson még ma is az egyik legjelentősebb, művészi papírt gyártó cég. A logójuk pedig a család büszkeségét, egy hőlégballont ábrázol.
A 18. század második felében még számos hasonló kísérlet zajlott. 1785. január 7-én két kalandor, a francia feltaláló, Jean-Pierre Blanchard és amerikai társa, az utazást jelentős összeggel támogató orvos-tudós, John Jeffries a történelemben elsőként átrepülték a La Manche csatornát. Az út kétharmadán túl voltak, amikor a francia partok közelében a hőlégballon veszélyesen zuhanni kezdett, ekkorra azonban már mindhárom ballasztként használt homokzsáktól megszabadultak, így nem maradt más választásuk: fokozatosan meg kellett szabadulniuk a tartozékoktól és a rakománytól, ám kiderült, hogy ez nem elég, kabátjuktól és nadrágjuktól is megszabadultak. Hogy ne egy szál alsónadrágban fejezzék be az utat, magukra kapták mentőmellényüket.
Hamarosan bekövetkezett az első tragédia is. 1785. június 15-én Rozier is szerette volna átrepülni a La Manche-csatornát. A kortárs beszámolók szerint a ballon felgyulladt, hirtelen zuhanni kezdett, amit utasa nem élt túl. Ez persze nem szegte az emberiség kedvét, a 19. századi égbolt hőlégballonokkal volt tele. 1900-ban, amikor Zeppelin feltalálta a merev vázas, irányítható léghajótípust, a hőlégballonozás még olimpiai szám volt.
A szép papírok és a hőlégballon szerelmeseinek pedig ajánlunk egy jó kis mókát. A Katona József Színházban január 26-án mindenki készíthet egy mini verziót. A 10 órakor kezdődő foglakozás 8-14 éves gyereknek szól, de 14 órától szeretettel várják az alkotni vágyó nagyobb gyerekeket és felnőtteket is. A workshop 2 órás, jelentkezés és további információ: [email protected]
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.