Kannibálok ölhették meg 1961-ben az Új-Guinea egyik törzsét kutató Michael Rockefellert

Michael Rockefeller 1938-ban született New Yorkban. Apja az állam kormányzója, Nelson Rockefeller volt. Michael a dédunokája volt a milliomosdinasztiát alapító John D. Rockefellernek, aki sokak szerint a valaha élt leggazdagabb ember volt. Habár apja azt várta el tőle, hogy nyomdokaiba lépve a család üzleti érdekeltségeivel foglalkozzon, Michael csendesebb, művészibb lelkületű volt testvéreinél. Miután 1960-ban történelem-gazdaság diplomával végzett a Harvardon, valami izgalmasabbra vágyott, mint hogy tanácstermekben üljön és irodákban tartson meetingeket.

Apja szenvedélyes műgyűjtő volt, és éppen nemrég, 1954-ben nyitotta meg a „Primitív Művészet Múzeumát” (Museum of Primitive Art) New Yorkban. A múzeum gyűjteményében található nigériai, azték és maja műtárgyak rabul ejtették Michaelt. Úgy döntött, felkeresi saját „primitív művészetét” (a korban elterjedt szóhasználattal a nem nyugati művészetre gondoltak), és helyet kapott apja múzeumának elnökségében.

„Michael apja a múzeumának elnökségébe rakta őt” – mondta Karl G. Heider, a Harvard akkori antropológus doktorandusza, aki dolgozott vele, „Michael pedig azt mondta, olyat akar tenni, amilyet korábban senki, egy nagy gyűjteményt New Yorkba hozni.” Michael igen sokat utazott már a világban eddigre, több hónapot élt egyhuzamban Venezuelában és Japánban is, most azonban antropológiai expedícióra akart menni. Miután beszélt a hollandiai Leidenben található Museum Volkenkunde képviselőivel, úgy döntött, Holland Új-Guineára utazik, hogy az ottani asmat nép művészetéből gyűjtsön tárgyakat.

Az 1960-as évekre a holland gyarmati hatóságok és misszionáriusok már csaknem egy évtizede a második világháborús japán megszállás után visszafoglalt térségben voltak, de az asmatok közül sokan továbbra sem láttak még életükben fehér embert. Michael egy csoport kutatóval és dokumentaristával elindult felderíteni a régiót. Itt ellátogatott Otsjanepbe, az egyik nagyobb asmat közösségbe, ahol fotókat készített és sikertelenül próbált meg úgynevezett bisj oszlopokat – díszesen faragott fa műalkotásokat – vásárolni a helyiektől.

Michael azonban nem adta fel. Az asmatokban olyan népet talált, akik a nyugati társadalom megannyi normájával szembementek. Ekkoriban a falvak közötti háborúzás még gyakori volt, az asmat harcosok pedig gyakran vágták le ellenségeik fejét és ettek a húsukból. Egyes régiókban az asmat férfiak homoszexuális kapcsolatokat is létesítettek, a kötődéseiket erősítő bizarr rituálék keretében pedig volt, hogy egymás vizeletét itták. „Ez egy vad és valahogy sokkal távolibb ország, mint amilyet eddig valaha láttam” – írta naplójában Michael.

Nemigen lévén kapcsolatuk a külvilággal, az asmatok úgy hitték, a szigetükön túli földeket szellemek lakják, és amikor a tengeren túlról fehér emberek érkeztek, természetfeletti lényeknek hitték őket. Miután felderítő expedíciója sikeres volt, Michael új erőre kapott, és összeírta terveit, hogy részletes antropológiai kutatást végez az asmatok között, műtárgyaikat pedig kiállítja apja múzeumában. 1961-ben ismét Új-Guineára utazott egy csoport holland antropológussal. 1961. november 19-én René Wassing holland antropológussal egy 12 méteres kenuban utaztak Otsjanep felé a tengeren, körülbelül öt kilométerre a parttól, amikor a csoport dupla pontonhajója felborult. Két helyi kísérőjük segítségért úszott, de az hosszú idő elteltével sem akart érkezni. Michael és Wassing ekkor már 19 kilométerre sodródtak el a parttól, Michael azonban úgy döntött, ő is megpróbál kiúszni. „Szerintem sikerülni fog” – mondta Wassingnak. Soha többé nem látták. A holland tudóst másnap kimentették.

Gazdag és jó politikai kapcsolatokkal rendelkező család fiaként semmilyen költség nem állhatott útjába a felkutatásának. Hajón, repülőn és helikopteren fésülték át a környéket, hogy Michael nyomára akadjanak. Maga Nelson Rockefeller és felesége is Új-Guineára repült, hogy segítsenek a keresésben, erőfeszítéseik azonban hiábavalóak voltak. A holland belügyminiszter kilenc nap után kijelentette: „Nincs többé remény arra, hogy élve megtalálják Michael Rockefellert.” Habár a szülőkben még élt a remény, ugyanaznap elhagyták a szigetet. Két héttel később a holland hatóságok végleg lefújták a keresést, Michael halálának hivatalos okaként pedig a fulladást jelölték meg.

Michael Rockefeller halálából médiaszenzáció lett. Hamar elkezdtek terjedni a vádak és a híresztelések, miszerint a sziget kannibáljai vagy a tengerben élő cápák vagy sós vízi krokodilok megették. Más szóbeszéd szerint valahol Új-Guinea dzsungelében új életet kezdett, távol a gazdagság aranykalitkájától. A holland hatóságok tagadtak minden ilyen elméletet, mondván, nem sikerült kideríteniük, mi történt vele. 2014-ben azonban a National Geographic újságírója, Carl Hoffman kiadott egy könyvet „Vad termés: A kannibálok, a gyarmatosítás és Michael Rockefeller primitív művészetért való tragikus kutatásának története” címmel. Ebben felfedi, a hollandok több nyomon haladva is arra találtak bizonyítékokat, hogy az asmatok ölték meg Michael Rockefellert.

Két holland misszionárius, akik éveket töltöttek az asmatok között és beszélték a nyelvüket, elmondta a helyi hatóságoknak, hogy a törzs tagjaitól azt hallották, közülük néhányan ölték meg Michaelt. A rendőrtiszt, akit a következő évben a bűneset kivizsgálására küldtek, Wim van de Waal, ugyanerre a következtetésre jutott, és még egy koponyával is előállt, amelyre az asmatok azt mondták, Michael Rockefelleré. Ezeket a beszámolókat azonban gyorsan bizalmas aktagyűjtemények mélyére temették, és nem nyomoztak tovább az ügyben. A Rockefeller-családnak azt mondták, semmi alapja nincs a szóbeszédnek, hogy a bennszülöttek ölték meg.

1961-re jelentősen megnövekedett a terjeszkedő (és maga is korábban holland gyarmat) Indonézia által Holland Új-Guineára gyakorolt nyomás, a holland hatóságok így attól féltek, ha a külvilág azt látja, hogy nem tudják irányítás alatt tartani a sziget bennszülötteit, annál hamarabb elveszíthetik a területet. Hoffman úgy döntött, kivizsgálja ezeket a több mint 50 évvel ezelőtti nyomokat, és azzal kezdte, hogy Otsjanepbe utazott. Itt egyszerű újságírónak adta ki magát, aki az asmat kultúrát jött dokumentálni, azonban tolmácsán keresztül meghallotta, hogy egy helyi férfi arra figyelmezteti a többieket, ne beszéljenek az amerikai turistáról, aki ott halt meg.

Hoffman úgy tett, mintha nem értené, miről van szó, és megkérdezte, kiről beszélnek – a válasz Michael Rockefeller volt. Mint kiderült, a szigeten köztudott, hogy az otsjanepi asmatok megöltek egy fehér férfit, és hogy erről nem szabad beszélni, mert megtorlás érheti őket. Azt is megtudta, Rockefeller megölése önmagában is egyfajta megtorlás volt.

1957-ben, három évvel Rockefeller első látogatása előtt történt egy eset, amely örökre megsebezte Otsjanep népét. A holland gyarmati kormányzat nemrég kezdte el kiépíteni irányítását a terület felett, és csak igen korlátozott fennhatósággal bírt a távoli asmat törzsek felett. Ebben az évben két asmat csoport között vérengzés tört ki, amelyben Otsjanep és Omadesep települések lakói egyaránt több tucat embert vesztettek. A holland gyarmati hatóságok igyekeztek fogást találni a helyzeten. Elindultak lefegyverezni Otsjanep lakóit, de egy sor kulturális félreértésnek az lett a vége, hogy a hollandok tüzet nyitottak a bennszülöttekre. A tűzfegyverekkel való első találkozásuk során Otsjanep népe négy hadvezére („jeu”) halálának volt szemtanúja.

Ebben a kontextusban találtak rá a part felé háton úszó Michael Rockefellerre az otsjanepi asmatok. A történetet elsőként halló holland hittérítő elmondása szerint az asmatok elsőre krokodilnak nézték Michaelt, mielőtt rájöttek, hogy valójában „tuan”, azaz fehér ember. Michael szerencsétlenségére a férfiak, akik rátaláltak, maguk is „jeuk” voltak, ráadásul pont a hollandok által lelőtt hadvezérek fiai. Egyikőjük állítólag így szólt: „Otsjanep népe, állandóan arról beszéltek, a tuanok fejére vadásznátok. Nos, itt a lehetőség.” Vonakodva bár, és inkább félelemből, mint haragból, de végül megölték és lefejezték.

A fej levágása után a férfiak meglékelték a koponyát, hogy elfogyaszthassák az agyat. Ezután megsütötték és megették húsát, combcsontjaiból tőröket faragtak, sípcsontjaiból pedig halászatra való szigonyhegyeket. Vérét a férfiak összegyűjtötték és magukra öntötték, miközben rituális táncokat és szexuális aktusokat hajtottak végre. Otsjanep harcosai úgy hitték, a világ egyensúlyát állítják helyre. A „fehér ember törzse” megölt közülük négyet, most pedig, hogy megtorolták, visszakapták azt az erőt és hatalmat, amelyet akkor elvesztettek.

Hamar megbánták azonban döntésüket. A Michael meggyilkolását követő keresés rémisztő volt az asmatok számára, akik közül szinte senki sem látott korábban repülőgépet vagy helikoptert. Ráadásul nem sokkal az eset után borzalmas kolerajárvány söpört végig a régión, amelyet a bennszülöttek közül sokan a Michaelért állt bosszúként értelmeztek.

Habár végül Hoffmannak elmondta több asmat is ezt a történetet, sem a gyilkosság elkövetőinek rokonai közül, sem az akkor már élő más törzstagok közül sem ismerte el senki teljes igazságként – mind azt mondták, csak egy történet, amelyet hallottak. Egy nap aztán, nem sokkal hazautazása előtt, Hoffman úgy látta, az egyik falubéli egy földön fekvő másik ember megölését játssza el. A gyilkossággal kapcsolatos szavakat hallott ki az illető szavai közül, így gyorsan elkezdte filmezni, de eddigre már a végére ért a történetnek. Sikerült azonban lefilmeznie a férfi által elmondott „utószót”, amelyben elmagyarázta:

„Ne mondd el ezt a történetet semmilyen más embernek vagy más falunak, mert ez a történet csak nekünk szól. Ne beszélj. Ne beszélj, és ne mondd el a történetet. Remélem, megjegyzed ezt, és ezt meg kell tartanod nekünk. Remélem, remélem ez neked és csak neked van. Ne beszélj senkihez, örökké, más emberekhez vagy más falvakhoz. Ha emberek kérdeznek téged, ne válaszolj. Ne beszélj hozzájuk, mert ez a történet csak neked van. Ha elmondod nekik, meghalsz. Félek, hogy meghalsz. Halott leszel, néped halott lesz, ha elmondod ezt a történetet. Megtartod ezt a történetet a házadban, magadnak, remélem, örökké, örökké (…)”

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2023

• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• A marokkói bazárok kincsei
• A királyi konyha és a maradékok sorsa
• A marokkói bazárok kincsei
• A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
• Vonzó ellenfelek - Az amazonok
  
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt