Jeruzsálem kálváriája a középkorban, avagy így vesztették el a keresztesek a Szent Várost
2022. augusztus 23. 19:25 Csernus Szilveszter
Korábban
Új ellenség a láthatáron – a Szent Város ismét ostrom alatt
Bár Jeruzsálem további erődítését már 1229-ben elkezdték a keresztesek és ismét kiújultak a harcok Kairó és Damaszkusz urai között, a keresztény államok felett sötét felhők gyülekeztek.
A háborúban kulcsfontosságú szerepük volt az úgynevezett hvárezmieknek. Az egykor hatalmas perzsiai birodalmat fenntartó szunnita törökök államát a keletről zúduló mongol invázió semmisítette meg, így több tízezer hvárezmi török nyugat felé indulva próbált szerencsét. Raboltak és pusztítottak, amiért a szíriai ajjúbida haderő súlyos vereséget mért rájuk Edessza közelében. Ettől kezdve zsoldosként keresték kenyerüket.
Asz-Szálih Ajjúb kairói szultán (Al-Kamil fia) ki is használta az alkalmat és felvette velük a kapcsolatot, ugyanis újdonsült szövetségesével bekeríthette mindkét ellenségét: a Jeruzsálemi Királyságot és Damaszkuszt.
A hvárezmiek így rászabadultak Szíriára és Palesztinára, végigpusztítva és égetve a vidéket. A jól megerődített Damaszkusz ostromába nem kezdtek bele, de délebbre indulva elfoglalták Tibériást – amelyet még a III. keresztes hadjárat foglalt vissza a keresztesek számára Szaladintól. Nem kis riadalmat keltett a frankokban, amikor a törökök ezt követően tovább zúdultak a Jordánt követve Jeruzsálem felé.
Francesco Hayez festménye a Jeruzsálem falainál éhező keresztesekről
Róbert jeruzsálemi patriarcha, a templomos és a johannita nagymesterrel együtt sietősen a Szent Város felé vette útját és megerősítette a helyőrséget és az erődöket. Bár mire a hvárezmiek 1244. július 11-én megkezdték az ostromot, a templomosok már elhagyták a várost.
Már az első nap betörtek az ostromlók Jeruzsálembe és az utcai harcok során eljutottak az örmény Szent Jakab-kolostorig, ahol lemészárolták a szerzeteseket és az apácákat. Ez a török fellépés semmi jót nem ígért a Szent Város keresztény lakosai és értékei számára.
A Királyság kormányzója és a johannita nagymester a fellegvárból való kitörés során halt hősi halált, de a helyőrség ennek ellenére is kitartott. Keresztény segítség nem érkezett a Szent Város számára, így a védők szövetségesükhöz, a szíriaiakhoz fordultak.
An-Naszr, Kerak emírje, a damaszkuszi szultán alattvalója azonban nem szívelte annyira a keresztényeket, de jelképes felmentésre küldött hadereje is elég volt ahhoz, hogy félelmet keltsen a hvárezmiekben. A törökök így beszüntették a harcokat és szabad távozást ígértek a védőknek a tengerpartig a város feladásáért cserébe.
Mivel semmi kilátás nem volt Jeruzsálem sikeres védelmére, a keresztesek elfogadták az ajánlatot. Augusztus 23-án a védők így átadták a várost a hvárezmieknek és mintegy hatezer keresztény indult útnak nyugat felé az alkunak megfelelően, miközben a törökök birtokba vették a várost.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap