Így látta egy bizánci császár a kereskedni érkező vikingeket
2020. október 5. 17:43 Múlt-kor
Korábban
Útvonalak nyomai
Az út során a ruszoknak zuhatagokkal és egyéb hajózhatatlan folyószakaszokkal is meg kellett birkózniuk. E helyeken a parton cipelték végig a hajókat, bennük a többi eladni kívánt áruval. Hogy mi mindennel kereskedhettek a rabszolgákon kívül, a szövegből nem derül ki – Konsztantinosz leginkább az út nehézségeit emeli ki.
Mielőtt visszahelyeznék a hajókat a vízre, a férfiak némelyike levetkőzik és a folyóba veti magát, hogy lábbal kitapogassa, mennyire sziklás még az adott helyen a meder. Ha nincsenek veszélyes sziklák, a ruszok és rabszolgáik visszaszállnak a hajókba, és folytatják az utat.
A veszélyes, de nem hajózhatatlan szakaszokon szintén voltak, akik a vízbe szálltak, ezúttal azért, hogy irányítsák a hajókon maradt társaikat. A vízben lévők kitapogatták a biztonságos utat, amelyet a többiek követtek, hosszú rudak segítségével kormányozva a hajót, távol tartva azt a veszélyes szikláktól.
A császár beszámolója szerint a Dnyepernek három szakaszán kellett a ruszoknak ilyen praktikákhoz folyamodniuk, mielőtt elérték volna a Fekete-tengert. A szárazföldi szakaszok nem csupán nehezek, de veszélyesek is voltak, a sík vidéken mindig figyelniük kellett ellenségeik, a besenyők közeledtére.
A tengerhez közel érve egy, a bizánciak által Szent Gergelyről elnevezett szigeten (a mai Horticja, Zaporizzsja város területén) álltak meg, ahol sorsot húztak, majd áldozatot mutattak be az áruból, amely éppen náluk volt, konkrét példaként Konsztantinosz kakasok feláldozását említi.
Ezt követően a folyót elhagyva, a tengeren egy másik, Szent Aitherioszról elnevezett szigeten (a mai Berezany-sziget) pihentek meg több napra, megjavítva hajóik kötélzetét, vitorláit, árbocait és kormányrúdjait. Innen, ha eddigre eladták minden portékájukat, visszaindulnak, vagy tovább haladnak a part mentén más kereskedőhelyekre.
A Konsztantinosz által e fejezetben leírtakat alátámasztják más korabeli források is, a Dnyeper zuhatagjainak neveit pedig „a szlávok és a ruszok nyelvén” is megadja, utóbbiak szinte teljességgel skandináv alakban jelennek meg – alátámasztva Ibn Fadlan állítását, miszerint skandináv népről van szó.
1905-ben megerősítette a császár beszámolóját a berezanyi rúnakő felfedezése. A skandináv rúnákkal vésett kövön az áll: „[Gráni] készítette e koporsót társának, Karlnak.” A „társ” („félagi”) szó üzlettársat, illetve fegyvertársat jelenthet, azaz a két férfi vélhetően kereskedőként vagy hajótulajdonosként alkotott egy párost, amelynek egyik tagja életét vesztette az úton.
A 950 körül írt Muridzs ad-Dahah című világtörténelmi leírás, a bagdadi tudós Al-Maszúdi tollából, szintén megerősíti a ruszok jelenlétét e térségben, „a Fekete-tenger urainak” nevezve őket. Al-Maszúdi arról is beszámol, hogy a ruszok a Fekete-tengerről a Kaszpi-tengerre is átvitték hajóikat.
A több évtizednyi kutatás mára bebizonyította, hogy a Konsztantinosz császár által említett útvonalon és módon valóban lehetséges volt lehajózni a Dnyeperen az északi vidékekről egészen a Fekete-tengerig. Sokáig azonban rejtély volt, pontosan miért is tették meg e hosszú utat a ma vikingeknek vagy varégoknak is nevezett ruszok.
A középkor későbbi évszázadaiból fennmaradt, korábbi szövegeket alapul vevő másolatok, illetve összeállítások szerint a ruszok főként prémeket, mézet, méhviaszt és rozmáragyarat, valamint jó minőségű fegyvereket adtak el a bizánciaknak, a Konsztantinosz által is említett rabszolgák mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap