2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az eddig ismert legrégibb izlandi viking településre bukkanhattak

2020. június 25. 10:58 MTI

Az eddig ismert legrégibb izlandi viking települést áshatták ki helyi régészek: az úgynevezett hosszúház a 800-as években épült, az első viking menekülők letelepedésének eddig vélt időpontját évtizedekkel megelőzően.

Az ősi hosszúház a település nyári lakhelye lehetett, egy későbbi épület alatt rejtőzött eddig. Az újabb, 2007-ben felfedezett hosszúház az eddigi leggazdagabb kincslelet, amelyet Izlandon valaha feltártunk, könnyen következtethetünk arra, hogy a törzsfőnöké volt - mondta el Bjarni Einarsson, az ásatás vezetője a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portálnak.

A hosszúházak keskeny facsarnokok voltak, hatméteres szélességükhöz akár 75 méter hosszúság is társulhatott, náddal vagy gyeppel borították őket.

A házakat szobákra osztották, ahol több család is lakott. Kőkemencékben gyújtottak tüzet a csarnok közepén, az állatokat is elhelyezhették a házban, hogy a hidegtől megvédjék őket.

Mindkét hosszúház a sziget keleti részén, Stöd településen, Stödvarfjördur falu és fjord mellett került elő. Az újabb építmény 874-ből származik, ez az általánosan elfogadott időpontja a norvég I. Harald király elől menekülő vikingek letelepedésének.

A házban Skandinávia egyik leggazdagabb kincsleletére bukkantak, amely római és közel-keleti ezüstérméket is tartalmaz.

A kincsekkel teli hosszúház alatt egy még régebbi épületet találtak, amely a 800-as években épült, jóval korábban, mint az állandó települések létrejötte.

Einarsson szerint a régi hosszúház időszakos településre vagy táborra utal, amelyet csak nyáron, esetleg ősz elején laktak a területen dolgozók. Az eddig feltárt részei arra utalnak, hogy ez lehetett az egyik legnagyobb hosszúház Izlandon.

Einarsson több mint 30 éve vezeti régészeti magáncégét. A stödi hosszúház maradványait 2007-ben fedezték fel, 2015-ben láttak neki az ásatásnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár