Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
2024. augusztus 26. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Idegenek idegen földön
Azt állítani, hogy a korábbi fosztogatók beolvadtak, és száz esztendő után már meg sem lehetett őket különböztetni frank szomszédaiktól, súlyos hiba lenne. Irodalmi források és nyelvészeti bizonyítékok is azt mutatják, hogy a skandináv betelepedés a Brit-szigetekről és máshonnan 911 után még évtizedekig jelentős mértékű volt. Másszóval a formálódó hercegség urai és lakói továbbra is aktív résztvevői voltak az északi tengerek hajózási kultúrájának.
Hogy a 11. században is azok maradtak, azt jól mutatja a mód, ahogy II. (Tanácstalan) Æthelred angol király kereste II. Richárd herceg szövetségét, illetve a skandináv harcosok, akik előbb csak fosztogatták, majd meghódították Angliát.
Normann harcosok egy szicíliai templom oszlopfőjén
Az is valószínű, hogy a kereszténység felvétele egy hosszan elhúzódó folyamat volt. A hercegség államszervezetének kiépítéséről árulkodnak a normann uralkodók 10. századi pénzei, amelyek közül még Hosszúkardú Vilmos idejéből származókat is ismerünk. Kifogástalan karoling mintára készültek, de korábban jelennek meg, mint a hasonló uralkodói pénzek Anjou és Blois grófságaiból, és egyértelműen jelzik, hogy a jövevények az új világuk legmagasabb köreihez tartozónak tekintették magukat, de érzékeltették sajátosságaikat és felsőbbségüket is.
A II. Richárd által uralt terület mégis Normannia és terra Normannorum, urai pedig Normanni néven váltak ismertté, mind az ott lakók, mind szomszédaik által. Nem számított, mennyire törekedtek a vegyes házasságokra és a kulturális beilleszkedésre a frankok között, a földet és népét az északi emberek otthonaként azonosították.
Egy késő 10. századi nem-normann történetíró a hivalkodóan keresztény hercegeket duces pyratarum, vagyis a „tengeri kalózok hercegei” néven emlegette, ami azt mutatja, hogy a normannok továbbra is pozitívan tekintettek a múlt társadalmi és kulturális örökségére.
A szicíliai Martorana templomot II. Roger normann király admirálisa építtette
A 11. század megdöbbentő fejleményeinek megértésében II. Richárd uralma kulcsszerepet játszik. Az írott források erényesként és kegyesként írták le, de emellett a katonai kultúrában is kiemelkedően járatos kellett legyen.
Richárd uralkodása idején kezdődtek az első utazások Normandiából és a környező régiókból Dél-Itáliába. Az ezekről beszámoló források nehézkesek és ellentmondásosak, de azt sugallják, hogy a 11. század második évtizedétől kezdve hol zarándokként, hol háborús szolgálatra induló szerencsevadászként indultak délnek az utazók. Mindeközben pedig II. Richárd katonai segítséget nyújtott VIII. Benedek pápának, és megkapta tőle a jóváhagyást a „normannok hercege” cím használatára.
A tenger felé tekintő tartomány hercegséggé alakult át, amelynek kapcsolatrendszere és befolyása behálózta Nyugat- és Dél-Európát – amit később nem csak Hódító Vilmos használt ki, hanem más, a Földközi-tenger vidékén utazó személyek is, akik közül a két testvér: Robert Guiscard és Roger, Szicília első grófja csak a leghíresebbek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap