Hogyan „laposították el a járványgörbét” a spanyolnátha idején?
2020. március 31. 17:37 Múlt-kor
Korábban
Betartatni a szabályokat
Az első ismert spanyolnáthás eset az Egyesült Államokban – és a tudomány jelenlegi ismeretei szerint a világon is – egy Kansas állambeli katonai bázison fordult elő 1918 márciusában, majd innen terjedt szét az országban, valamint az Európába hajózó katonákkal az öreg kontinensre is.
A tavaszi első megbetegedéseket ősszel követte a járvány legpusztítóbb hulláma, amelyet a Pennsylvania állambeli Philadelphiában is érzékeltek.
Nem sokkal az itt bevezetett intézkedések után a Missouri állambeli St. Louisban is felütötte fejét a kór, itt két nappal később már minden nyilvános gyülekezést betiltott, a fertőzötteket pedig otthonaikban fogták karanténba. Az esetek számának növekedése azonnal lassulni kezdett.
Mire a világjárvány lecsengett, világszerte 50-100 millió ember is életét veszthette, köztük 500 000 amerikai – St. Louisban azonban a halálozási arány a fele volt a Philadelphiában tapasztaltnak.
A 100 000 lakosra vetített halálozások száma az első esettől számított hat hónapban (a leghalálosabb periódusban) az előbbi városban 385 körül volt, míg utóbbiban 807.
Az elmúlt évszázad drámai demográfiai változásai egyre jobban megnehezítették egy világjárvány esetleges kordában tartását.
A globalizáció, a városiasodás, és a városok nagyobbá és sűrűbben lakottá válása egyaránt megkönnyíti a kórokozók terjedését. Egy vírus néhány óra alatt egy egész kontinenst behálózhat, miközben a megfékezésére szolgáló eszközök alig változtak.
Ma, ahogyan száz évvel ezelőtt is, a közegészségügyi hatóságok drasztikus beavatkozása az elsődleges védvonal olyan járvány esetén, amely ellen nem áll rendelkezésre védőoltás.
E beavatkozás részét képezheti az iskolák, boltok és éttermek bezárása, a közlekedési korlátozások, a társasági érintkezés csökkentésésének (angol kifejezéssel social distancing) kötelezővé tétele, valamint a gyülekezési tilalmak.
Természetesen a lakosságot rábírni az intézkedések betartására egészen mást jelent, mint bevezetni őket. 1918-ban egy San Franciscó-i rendőrtiszt három embert lőtt meg (ketten ártatlan járókelők voltak), miután egyikőjük nem volt hajlandó arcmaszkot felvenni.
Arizonában a hatóságok tízdolláros büntetést szabtak ki mindenkire, aki védőfelszerelés nélkül ment ki a szabadba.
A legdrasztikusabb intézkedések azonban végül beváltak. Miután szinte minden gyülekezést betiltottak és minden nyilvános helyet bezártak, a missouri St. Louis és Kansas City, a Wisconsin állambeli Milwaukee és a kaliforniai San Francisco cselekedtek leghamarabb és leghatékonyabban: a továbbfertőzési rátát 30-50 százalékkal csökkentették.
A keleti parton a legalacsonyabb halálozási rátával New York városa büszkélkedhetett, ahol kötelező karanténnal és csökkentett nyitvatartási időkkel vették fel a harcot a járvány ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap