2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hiányos naplója miatt máig rejtélyek övezik Cook kapitány halálát

2022. október 2. 08:50 Múlt-kor

De mi történt a naplóval?

Miután a hajók visszaértek Angliába, Cook „ömlesztett papírjainak” egy része elveszett az Admiralitástól Douglasig vezető útjukon, és elképzelhető – bár a leírásuk alapján nem valószínű –, hogy a napló és a jegyzet hiányzó részei köztük voltak. Ugyanakkor felmerült, hogy a feljegyzéseket szándékosan „gyomlálta ki” valaki, akár még útközben a tisztek, akár a londoni Admiralitás.

Egy további lehetőség, hogy Douglas nem publikálta a birtokában lévő szövegek egészét, ami azt sugallaná, hogy a kimaradt bejegyzések rontották volna Cook kapitány hitelét. Ez mindenképp bekövetkezett volna, ha az szerepelt volna bennük, hogy Cook bátorította a szigetlakók vallásos imádatát. Kevés visszataszítóbb dolgot lehet elképzelni a korabeli, vallásosan érzékeny brit olvasóközönség számára, mint a gondolatot, hogy a nemzet legfőbb felfedezője elfogadja egy pogány isten szerepét.

Jól mutatja a gondolat szentségtörő jellegét, hogy az expedíció további naplóinak írói közül senki sem merte egyenesen leírni, hogy Cookot a helyiek istenként kezelték volna. Mindannyian inkább csak kerülgették a témát, egyértelmű kijelentések helyett nyilvánvaló célzásokkal – „rajongáshoz közelítően” stb. – írva le a jelenetet. Mivel Cook saját beszámolója nem áll rendelkezésre, nem tudhatjuk, milyen mértékben fogadta el, vagy akár értette meg a történteket. Az utolsó napokról szóló naplóbejegyzések szándékos elpusztításának gondolata nehezen elfogadható: túl sokan vettek részt Cook írásainak összegyűjtésében és összefésülésében ahhoz, hogy ez könnyen titokban tartható legyen.

A fő rejtély továbbra is az, hogy Cook miért hagyta félbe a feljegyzéseit. Cook utolsó leírt mondata így szól: „Touahah [Koa, a pap] kézen fogott és egy nagy moraihoz [szentélyhez] vezetett, a többiek pedig Pareával [Palea törzsfőnök] és négy vagy öt bennszülöttel követtek.” Cook feltehetően aznap este írta ezt, miután visszatért a Resolutionre, de néhány sor után félbehagyta a bejegyzést, mielőtt vallásos imádatának leírásához ért volna.

Nem tudjuk, hogy Cook mikor fogott ismét tollat, és hogy amikor így tett, miért nem a korábban vezetett naplókat folytatta. Elképzelhetetlen, hogy ne írta le volna az expedíciójával történteket (az események napi szintű rögzítése minden hajóskapitány egyik legfontosabb kötelessége volt), de csak abban lehetünk biztosak, hogy ezek a feljegyzések nem maradtak fenn.

Sem Douglas, sem az Admiralitás szerepe nem fest jól ebben a történetben. Douglas magánál tartotta az állami tulajdonnak számító dokumentumokat, az Admiralitás pedig nem is igyekezett visszaszerezni azokat. Ha összeesküvés zajlott, az néma volt, ahol egyetlen résztvevő sem hívta fel a figyelmet a feljegyzések furcsa hiányosságára.

Különösen érdekes, hogy James King, a hivatalos beszámoló harmadik kötetének szerzője, aki „látta Cook kapitány kéziratát a halálát követő napon”, nem mondott semmit az ügyről. Cook feljegyzéseinek eltűnése lehetővé tette, hogy Douglas, King és az Admiralitás saját szájízük szerint alakítsa a Hawaiin történtek leírását. A Douglas-féle kiadás végül nem csupán az utazás néhány kínos pillanatának védőirata lett, hanem jelentős szerepet játszott abban, hogy Cook hősként és mártírként vonuljon be a történelembe, amely képet csak a legutóbbi időkben merte bárki is megkérdőjelezni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
James Cook portréjaCharles Clerke, aki elsőként adott hírt Cook halálárólJohn Montagu, Sandwich 4. grófja, az Admiralitás első lordjaCook haláláról számos festmény születettA szigetlakók érkezésekor istennek hitték és ajándékokkal halmozták el CookotBennszülöttek érkeznek Cooknak szánt ajándékokkal
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár