2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hétköznapi jelenség okozhatta az 1954-es firenzei „UFO-észlelést”

2020. október 27. 12:51 Múlt-kor

Rejtélyes angyalhaj

Néhány újságíró megpróbálta kideríteni, milyen anyag lehetett. A La Nazione című lap munkatársa, Giorgio Batini egy 2003-as műsorban elmondta, aznap több száz telefonhívást kapott a szerkesztőség. Egy hirtelen ötlettől vezérelve autóba ült, s kiment a város határában lévő erdőbe, amelyet szintén fehér pihe borított. Begyűjtött egy adagot, légmentesen lezárta, s elvitte a firenzei egyetem kémikusaihoz. Amikor odaért, rájött, hogy nem ő volt az egyetlen, aki így cselekedett.

A laborvezető, Giovanni Canneri spektrografikus elemzés alá vette az angyalhajnak nevezett anyagot, amely - mint kiderült - bórból, szilíciumból, kalciumból és magnéziumból állt, s nem volt radioaktív. Canneri szerint a rostszerű anyag nagymértékben ellenállt a feszülésnek, ám ha hőhatás érte, megfeketedett és elpárolgott, egyfajta átlátszó üledéket hagyva maga után, amely elolvadt. Az elemzés azonban nem volt elég meggyőző, ugyanis az anyag az analízis során teljesen megsemmisült.

A tudomány természetesen elutasítja azt a teóriát, hogy földönkívüliek látogatták volna meg a Földet. A vadászpilótából lett csillagász, James McGaha szerint - aki a délkelet-arizonai csillagvizsgálóban több mint 40 ezer órát töltött az ég fürkészésével - az UFO-jelenség csak mítosz, a különös látvány, valamint a fehér, cérnametéltre emlékeztető anyag - az aranyhaj - vándorló pókoktól származik.

"Eleinte még úgy véltem, hogy egy felrobbant meteor lehet, azonban jobban megvizsgálva az esetet, valószínűleg fiatal pókok által szőtt, igen vékony fonalú hálót hihettek akkoriban UFO-nak. A pókok ezeket a hálókat kvázi vitorla gyanánt használják, az égen összekapcsolódnak, a földről pedig egy misztikus foltnak tűnhetnek" - magyarázta McGaha.

A pókok a szél segítségével "utaznak", az eddigi rekord szerint 4200 méter magasra emelkedett fel az egyik ilyen "pókfelhő". A több szemtanú által is említett ezüstös hatás valószínűleg a napsugarak fényjátékának köszönhető, az aranyhaj pedig a felhőből szakadhatott le. Ezt az elméletet támasztja alá az a tény, hogy az északi féltekén erre az időszakra, szeptember-október környékére esik a pókok vándorlása.

Vannak, akik vitatják e teóriát, mondván a pókháló szerves vegyület, nitrogénból, kalciumból, hidrogénből és oxigénből áll össze, nem pedig a Canneri által megnevezett anyagokból. A magnézium és a kalcium meglehetősen gyakori elem az élő testekben, azonban a bór és a szilícium már kevésbé. Ma már kevés esély van rá, hogy kiderüljön, mi okozta a jelenséget. Egyébként sem számít, mit mondtak a kutatók, akik jelen voltak a stadionban vagy a többi városban, meg voltak győződve arról, hogy valamely idegen civilizáció nyomait látták az égen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Domenica del Corriere című lap három évvel későbbi száma még mindig a címoldalon hozta a A titokzatos angyalhaj egy korabeli fotónAz angyalhaj-felhő közelebbrőlA Stadio Artemio Franchi
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár