Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
2020. augusztus 10. 10:59 Czókos Gergő
Korábban
Halálba hajszolva
„Én már régóta halott vagyok” – mondta Jimi Hendrix három szám előadása után 1970. szeptember 2-án a dániai Aarhusban adott koncertjén. Ezt követően lement a színpadról, s az agyonhajszolt gitárvirtuóz két és fél héttel később már valóban nem élt.
A saját hányásába fulladt Hendrixre szeptember 18-án reggel barátnője, a műkorcsolyázó Monika Dannemann talált rá londoni apartmanjában.
Mint kiderült, a zenész az éjszaka folyamán elfogyasztott borra az ajánlott fél-egy tabletta helyett kilenc altatót vett be, és annyira mélyen aludt, hogy hányingere sem ébresztette fel.
A gitárfenomén váratlan halála sokakat menetrendszerűen sarkallt összeesküvés-elméletek gyártására. A legkacifántosabb teória a technikusként többek között Hendrixszel is turnézó James „Tappy” Wright nevéhez fűződik.
Wright 2009-ben azt állította, hogy a gitárlegenda egyik menedzsere, Michael Jeffery részegen bevallotta neki még 1971-ben, hogy az altatótablettákat, valamint a bort „régi barátaival” együtt ő maga tuszkolta le Hendrix torkán, aki épp új menedzsert keresett.
Mivel a hiteltartozások között vergődő Jeffery korábban kétmillió dolláros életbiztosítást kötött Hendrixre, az összeg megszerzése érdekében végzett a gitárossal.
Bob Levine, Hendrix amerikai menedzsere azonban Wright vádjaira reagálva cáfolta, hogy Jefferynek bármilyen mértékben is köze lett volna a gitáros halálához. Kijelentette, hogy a technikus pusztán azért találta ki a történetet, hogy könnyebben eladhatóvá tegye a könyvét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap