Hét híres Mária-jelenés Guadalupétől Fatimáig
2020. október 20. 09:48 Múlt-kor
Korábban
A nap zuhan a föld felé
„Én is az égbe fogok jutni?” – kérdezte gyermeki őszinteséggel a tízéves Lúcia egy fehérbe öltözött asszonytól, aki egy villámlásnak hitt fényvillanás után jelent meg neki és két unokatestvérének, a kilencéves Franciscónak és a hétéves Jacintának 1917. május 13-án egy kis portugáliai falu, Fatima közelében. A válasz igenlő volt.
Az istenfélő gyermekek – akiket elbeszélésük szerint egy évvel korábban három alkalommal is meglátogatott egy angyal – meglehetősen bátran viselkedtek a Szűzanya társaságában, aki azt kérte tőlük, hogy a következő hónapok 13. napján jöjjenek el ismét a helyszínre.
Jézus anyja felszólította őket, hogy imádkozzanak sokat a világért. A jelenés hírét nem bírták magukban tartani, így a következő hónapokban számos – az első világháború pokla közepette csodára váró – ember sereglett a Cova da Iria nevű helyre, hogy láthassák Máriát.
Október 13-án, a hatodik találkozásnál már 70 ezren gyűltek össze, ekkor került sor a számos módon megörökített, több percen át tartó napcsodára, amikor az „ezüstkoronggá váló” égitest megnőtt, és forogva „zuhanni” kezdett a föld felé.
,,A hatalmas tömeg a csodálatos esemény láttára térdre esett, a Hiszekegyet, az Üdvözlégy Máriát és a tökéletes bánatot imádkozta minden ajak” – írta később az eseményről Manuel Nunes Formigao, Ferreira kanonokja.
A látnok gyermekek közül – akiket a hitetlenkedő világi hatóságok megpróbáltak rávenni, hogy vonják vissza állításaikat – a két testvért hamarosan elragadta a spanyolnátha.
Lúcia viszont a szűz ígérete szerint hosszú életet kapott. Évtizedekkel később ő árulta el az egyháznak, milyen titkokat, üzeneteket bízott rájuk Mária a pokollal és az emberiség jövőjével kapcsolatban.
Volt köztük utalás a világháborúkra, az orosz kommunizmusra és egy fehér ruhás alak puskatűz általi halálára is. Az egyház szerint ez utóbbi II. János Pál pápa 1981. május 13-i merényletét jósolhatta meg.
Az egyház által végül 1930-ban elismert jelenés helyszínén Szűz Mária kérésének megfelelően bazilika épült, amely ma az egyik legnagyobb európai búcsújáró hely. Különösen május 13. és október 13. között látogatják a zarándokok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20