Hét híres jóslat a történelemből
2018. december 13. 12:59 Múlt-kor
Korábban
Új maja időszámítás
A legutóbbi „világvége jóslat” szerint immáron fél éve, hogy nem létezik a Föld nevű bolygó, ezt a próféciát a maják naptárából olvasták ki a „szakértők”. Számítások szerint a maják Kr. e. 3114-re datálták a világ kezdetét, amely 13 baktunon (394 éves perióduson), azaz 5125 éven át tart. A naptár egyes vélemények szerint 2012. december 21-én „jár le”. A kutatók nagy hévvel hangoztatták, hogy bár a 13-as szám valóban különleges jelentőséggel bírt a maja hitvilágban, így a 13. baktun vége egyfajta mérföldkövet, de semmiképp sem a világ végét jelenti.
A valódi tudomány álláspontját egyesek magukévá tették, mások azonban különböző variációkat gyártottak az esemény bekövetkeztének mikéntjére. A világ végét okozó katasztrófavariációk hasonlóak: mindegyik az űrből jön. Vagy a misztikus Nibiru bolygó – amely állandóan a Nap mögött bujkál – ütközését várták a Földdel, vagy egy hatalmas üstökös, vagy pedig irgalmatlan napvihar végzett volna az emberiséggel a naptárt továbbgondolók szerint. Voltak, akik a föld alá menekültek, Franciaországban ehelyett a hegyi túrázók száma szökött fel a Pireneusokban, Bugarach falunál. A 179 lelket számláló település már ott tartott, hogy megtiltja a belépést az ufóhívőknek. Ők ugyanis úgy tartották, hogy a közeli hegy csúcsa földönkívüliek garázsa, és néhány szerencsés földit megmentenek azzal, hogy magukkal viszik őket a kataklizmából.
Míg a Föld számos pontján konzervekért és tartós tejért rohangáltak az emberek, addig Mexikóban, az ősi maja civilizáció földjén nemigen tartottak a világvégétől, sőt: üzleti lehetőséget láttak benne. Több száz maja témájú eseményt szerveztek, a turistaforgalom pedig megduplázódott. „December 21. a hála és köszönet napja lesz, 22-én pedig egy új hajnalt üdvözölhetünk” – vélték, és így is lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap