Hét hétköznapinak tűnő fotó felkavaró háttértörténettel
2021. október 1. 11:48 Múlt-kor
Korábban
A halál hordozója
Harold Agnew amerikai fizikus, a Manhattan-projekt egyik tudósa 1945 nyarán a kezében tartja a „Fat Man” (Kövér Ember) néven ismert atombomba plutóniummagját.
A „Fat Man”-t augusztus 9-én a japán Nagaszaki városára dobták le, ahol a robbanás 40–80 000 ember életét olthatta ki azonnal.
Ezt az óriási pusztítást mind az Agnew kezében tartott apró szerkezet idézte elő.
A háborúban felnőtt lány lerajzolja az „otthont”
E fényképet David „Chim” Seymour, azaz Dawid Szymin lengyel fotóriporter készítette 1948-ban. Alanya egy Tereska nevű lány, akit a második világháború eseményei a legkülönfélébb helyekre sodortak.
A konfliktus után egy „érzelmileg zavart” gyermekek számára fenntartott otthonba került, ahol Seymour a híressé vált fotót készítette róla. A gyermekek azt a feladatot kapták, készítsenek egy képet „Ez az otthon” címmel – de Tereska csupán keszekusza vonalak tömegét rajzolta a táblára.
Bár a kép mára bejárta a világot, és a háború borzalmainak egyik állandó szimbólumává vált, a kislányról keresztnevén kívül nem maradt fenn érdemi információ.
Ez egészen 2017-ig volt így, amikor lengyel kutatók egy csoportja azonosítani vélte őt: eszerint Tereska teljes neve Teresa Adwentowska volt, akinek varsói otthonát az ottani lázadás 1944-es vérbe fojtásakor lebombázta a Luftwaffe, és egy fejébe fúródó repeszdarab maradandó agykárosodást okozott nála.
A bombázást követően – miután apját és családja más tagjait a megszállók megölték – a mindössze négyéves Teresa és nővére, a 14 éves Jadwiga három héten át gyalogolva jutott csak el egy menedéket nyújtó faluba, mintegy 60 kilométerre a lengyel fővárostól.
A különböző fegyveres csoportok elől bujkálással töltött út során súlyosan éheztek, ez pedig tovább rontott Teresa mentális állapotán. Mint a kutatók kiderítették, a későbbiekben súlyosan rászokott az alkoholra és a dohányzásra, és az 1954-55-ös tanévtől különböző elmegyógyintézetekbe küldték. Ezek egyikében hunyt el 1978-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.