Hét bizarr adónem a történelemből
2020. szeptember 29. 08:31 Múlt-kor
Korábban
A kolerát hozó ablakadó
A XVII. században az angolok teljesen fel voltak háborodva, mikor szóba került a jövedelemadó ötlete, úgy vélték ugyanis, hogy a személyes jövedelmek nyilvánosságra hozatala elfogadhatatlan kormányzati behatolást jelent a magánszférába.
A leleményes törvényszolgák végül III. Vilmos király uralkodása idején egy különleges adónemmel igyekezték pótolni a kieső bevételeket. A törvény szerint minden ház után két shillinget (ez ma kb. 14 font) kellett adózni a tulajdonosnak, másrészt ha egy házon tíznél több ablak volt, akkor jött képbe az 1696-ban bevezetett, úgynevezett ablakadó.
Ha az ablakok száma 10 és 20 között volt, 4 shillinget kellett kicsengetni az adóbeszedőknek, 20 felett azonban már 8-at. A XVIII. század derekánál megváltoztatták a járulék számítási módját, ezt követően már ablakonként kellett fizetni a megemelt adót.
A sokablakú épület ezentúl a vagyonnal való kérkedésre adott lehetőséget, míg a kevésbé tehetősek közül megdöbbentően sokan falazták be otthonuk egy-két ablakát, hogy így kerüljék el az adót.
A kapzsi városi bérháztulajdonosok sem kívántak újabb illetékek fizetésével könnyíteni pénztárcájukon, így méretes házaik ablakait inkább „eltüntették”, míg a bérlők ülhettek otthon sötétben.
Az új épületek felhúzásakor pedig sokszor nem is terveztek be ablakokat. A szellőzés nélküli, levegőtlen, fényt alig látott lakásokban ezért mind gyakrabban ütötte fel a fejét a kolera, a tífusz vagy a himlő. Bár az adó egészségügyi hatásairól már a XVIII. század elején is számos röpirat született, a rendkívül népszerűtlen adót végül csak 1851-ben törölték el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.