Hatalomra kerülve a háttérből irányította kegyetlen rendszerét Khomeini ajatollah
2019. június 3. 12:25 MTI
Korábban
Száműzetésből a hatalomba
1964-től rövid ideig a törökországi Izmirben élt, majd 14 éven keresztül az iraki síita szent város, Nedzsef volt a székhelye. Innen bátorította a hazai ellenzéket, magnókazettára mondott beszédeit tízezerszám másolták és terjesztették.
Amikor 1978 októberében Párizsba költözött, gyakorlatilag az összes sahellenes politikai irányzat mögötte állt, felhívására száz- és százezrek árasztották el az utcákat. Franciaországban hosszú sorok vártak hozzá bebocsátásra, hazai és külföldön élő irániak, hogy az almafa alatt napjában ötször elmondott imádsága után találkozhassanak vele.
Az iráni tömegmozgalmak nyomására Reza Pahlavi 1979. január 16-án elmenekült Teheránból. Február 1-jén soha nem látott győzelmi mámor fogadta a hazatérő Khomeinit, mint a forradalom vitathatatlan vezérét, aki kinevezte az új kormányt, majd március 1-jén visszavonult Komba.
Nem volt kegyelem a korábbi rendszer kiszolgálóinak: menekülnie kellett a sah miniszterelnökének, Sápur Baktiarnak is, az iszlám népbíróságok ítéletei nyomán már februárban beindultak a kivégzések.
1979. április 1-jén kikiáltották az iszlám köztársaságot, decemberben életbe lépett az új alkotmány, amely szerint Khomeini ajatollah a legfőbb vezető, a fegyveres erők feje, a vallás legfőbb értelmezője, a törvények forrása. Hatalma átszőtte a gazdaság, a társadalom, a vallás és a hadsereg minden rétegét, a hatalmi harcokba azonban csak a döntő pillanatokban szólt bele, mindig a háttérből irányított.
Irán 1980-ban rendkívül véres és értelmetlen háborúba bonyolódott Irakkal, amelynek végén egyik fél sem mondhatta magát győztesnek. Khomeini azt mondta: a nyolc évig tartó háború egy pillanatáért sem érzett sajnálatot, bár az több millió halottat követelt, s 350 milliárd dolláros kárt okozott országának.
Khomeini vezetése alatt Iránban az élet minden területét az iszlám fundamentalizmus határozta meg, a gazdasági-tudományos elit nagy része emigrációba kényszerült, vagy fel kellett adnia a korábbi nyugatias életstílusát, "visszatérve" az iszlám szokásokhoz.
A kíméletlen iszlám törvénykezés jegyében a hűtlen asszonyokat megkövezték, a csador elhagyásáért még a lányokra is korbácsolást szabtak ki, lopásért kézlevágás járt.
A nyugati kultúrát elutasító ajatollah fatvát, halálos ítéletet jelentő kiközösítést mondott ki Salman Rushdie íróra egy regényéért, a nyugati zenét betiltották, a férfiakat és a nőket nyilvános helyeken elkülönítették, az országból mintegy kétmillió ember menekült el.
Alinak, a síitizmus első imámjának és vértanújának leszármazottja (ezt jelképezte a Khomeini által viselt fekete turbán) 1989. június 3-án hunyt el szívrohamban, Komban.
Végakaratában kíméletlenül ostorozta az Egyesült Államokat, a Szovjetuniót, a nemzetközi cionizmust, s Allah árulóinak nevezve kiátkozta a velük együttműködő muzulmán uralkodókat. Felszólította a világ muzulmánjait: "Allah ajándékaként" kezeljék és óvják meg az általa alapított Iráni Iszlám Köztársaságot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap