Hat világhírű kettős ügynök
2016. március 9. 08:35
Korábban
Tégla az MI6-ben
Harold “Kim” Philby, egy felfedező-író fia 1912-ben született Indiában. Tanulmányait nagy-britanniai elitiskolákban végezte. Egyetemi tanulmányai alatt elkezdett komolyan érdeklődni a kommunista eszme iránt, aminek végül az lett az eredménye, hogy az 1930-as években beszervezte a szovjet hírszerzés. Előbb újságíróként dolgozott, majd a második világháborúban az MI6-nél kötött ki, ahol 1944-ben kinevezték a szovjetellenes ügyosztály élére. Öt évvel később, 1949-ben Philby lett a Washingtonban felállított MI6-iroda vezetője, ahol a brit és az amerikai hírszerző ügynökségek közötti összekötőként szolgált.
1951-ben Philby két kettős ügynök barátja is a Szovjetunióba disszidált, miután a férfi figyelmeztette őket, hogy komolyan fennáll a lelepleződésük veszélye. Bár felmerült, hogy Philby állhat a különös történések mögött, kollégái kiálltak mellette, és végül nem emeltek ellene vádat. A botrány nyomán Philby lemondott az MI6-ben vállalt pozíciójáról, később azonban visszahívták az ügynökséghez, és 1956-ban Bejrútba küldték, ahol fedőtevékenységként ismét újságíróként helyezkedett el. Amikor a britek 1963-ban végül nehezen cáfolható bizonyítékokat találtak arra nézve, hogy Philby a szovjeteknek kémkedett, az ügynök a Szovjetunióba menekült, és ott halt meg 1988-ban. Temetésén a KGB munkatársai álltak díszőrséget, halála után pedig többek között szovjet bélyegen is feltűnt az arca.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap