Hat világhírű kettős ügynök
2016. március 9. 08:35
A 20. század a kettős ügynökök aranykora volt. Közülük a legismertebbek története az első és a második világháborúhoz, valamint a hidegháborúhoz köthető. Hat izgalmas életút az FBI amerikai náci kémhálózatot leleplező ügynökétől az MI6 szovjeteknek jelentő téglájáig.
Korábban
Bűnözőből kettős ügynök
Az 1914-ben, Angliában született Eddie Chapman rövid ideig a brit hadseregben szolgált, de már tizenéves korában a bűnözői életforma felé vette az irányt: széfek feltörésével kezdett foglalkozni. 1939-ben Jersey szigetén letartóztatták, és börtönbüntetésre ítélték. Közben kitört a második világháború, és a németek Jerseyt is elfoglalták. Amikor Chapman 1941-ben kiszabadult, felajánlotta szolgálatait a németeknek, akik azonban visszautasították. Nem sokkal később ismét letartóztatták, és egy Párizs külterületein felállított német fogolytáborba szállították. A németek ekkor már elfogadták Chapman ajánlatát, és a Harmadik Birodalom katonai hírszerző szerve, az Abwehr ügynökének képezték ki.
Chapman 1942 végén ejtőernyővel tért vissza Angliába. Az lett volna a feladata, hogy felrobbantsa a Londontól északra található De Havilland repülőgépgyárat, Chapman azonban a küldetés teljesítése helyett felajánlotta szolgálatait a brit belső elhárításnak, az MI5-nak. A britek 1943 januárjában egy megtévesztési akció keretein belül színlelt támadást intéztek a De Havilland gyár ellen, hogy a németek azt higgyék, Chapman tényleg tette a dolgát. A támadás olyannyira hihetőre sikerült, hogy a németek még ki is tüntették a férfit. A Cikkcakk (Zigzag) fedőnevű Chapmant 1944-ben a náci vezetés megbízta, derítse ki, a német rakéták a megfelelő helyre csapódtak-e be. A kettős ügynök félrevezető információkkal látta el a németeket, amelynek eredményeképpen a támadásaik innentől kezdve kevésbé lakott területek ellen irányultak, vagyis Chapman akciója közvetett módon feltehetően számos civil életét mentette meg. A háború után Chapman többek között aranycsempészettel foglalkozott, de gyógyfürdő-tulajdonosként is ismerték. 1977-ben hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20