Hat évszázados adósság a történelemből, amelyek kamatait még ma is fizethetik
2018. január 16. 13:47
Korábban
Anglia évszázados államkötvényei
2014-ben a brit kormány bejelentette, hogy nekikezd bizonyos adósságainak törlesztéséhez. Egészen pontosan az úgynevezett „4%-os államkötvényekről” volt szó, amelyeket még Winston Churchill pénzügyminiszter korában bocsátott forgalomba 1927-ben, annak érdekében, hogy ezzel pótolja az ország kimerült háborús tartalékait. Hasonló államkötvényeket azonban nem csak az első világháború, hanem korábban a krími és a napóleoni háborúk idején is kibocsátottak. Ugyancsak ehhez az eszközhöz nyúltak 1835-ben, amikor az egész Brit Birodalom területén eltörölték a rabszolgaságot és a kormány kártalanította a rabszolgatartókat, illetve akkor is, amikor 1847-ben kölcsönnel támogatták az éhínség sújtotta Írországot.
Az angol állam legkorábbi ilyen adóssága 1720-ból származott, amikor egy pénzügyi pánik idején veszélybe került vállalat, a South Sea Company megsegítésére nyújtott támogatást finanszírozták ebben a formában. A pénzügyminiszteri jelentés szerint 2014-ben még több mint 11 ezer kötvénytulajdonos volt, akinek jártak az évszázados kötvényekből származó kamatok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.