2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Háborúval tudták csak megfékezni a tengeri kalózkodást a kora újkor nagyhatalmai

2022. március 25. 09:07 Múlt-kor

A nagy leszámolás

A 17. század végétől kezdve a britek bekeményítettek. Amellett, hogy 1699 és 1725 között két komoly, több éven át tartó tengeri hadjáratot folytattak a Karib-térség kalózai ellen, 1700-től törvény rendelkezett arról, hogy a korábban sok esetben a bíróság elé citált kalóz ismerőseiből álló esküdtszék helyett egy tengerésztisztekből és gyarmati tisztviselőkből álló bírósági testület hivatott dönteni az elfogott kalózok sorsáról.

A bizonyítékok szolgáltatását jelentősen megkönnyítette, hogy a társaik ellen tanúskodó kalózoknak amnesztiát ígértek, és ráadásul sokszor maga a banditákat elfogó tengerésztiszt is tagja volt a bírói testületnek. Ezen intézkedéseknek köszönhetően a 18. század első évtizedeiben Amerikában jelentősen csökkent a térséget fosztogató banditák száma, 1730-ra pedig gyakorlatilag sikerült teljesen felszámolni a kalóztevékenységet.

Bár kezdetben a kalózok sokkal jobban ismerték a térséget, ismerőseik segítségével könnyebben elrejtőzhettek, és hajóik is gyorsabbak voltak a brit flottához tartozóknál, a királyi csapatok a második hadjárat során már jelentős sikereseket tudtak felmutatni. Könyörtelenség tekintetében is. Csak 1716 és 1726 között akár a hatszázat is elérhette a brit hatóságok által kivégzett angol–amerikai kalózok száma.

Köztük volt a rettegett Feketeszakáll, akiről elterjedt, hogy a gyilkolást és a kínzást mindennapjai részévé tette, valójában azonban csak félelmetes megjelenését használta ki az általa kirabolt személyekkel szemben. Feketeszakállt végül a virginiai kormányzó parancsára fogtak el és ölték meg 1718-ban, komoly tűzharcot követően. 1720-ban a kalózellenes hadjárat áldozata lett Calico Jack is, akinek két női kalózát, Anne Bonnyt és Mary Readet csak azért nem akasztották fel, mert azt állították, terhesek.

Innentől kezdve már tényleg csak a legmerészebbek döntöttek úgy, hogy a kalandos élet reménye megéri a nyílt életveszély kockázatát. A kalózkodásnak a szomáliai kalózok legújabbkori megjelenése előtt még egy nagyobb felfutása volt a napóleoni háborúkat követően, ám a kubai haramiákat a néhány évtizeddel korábban még egymás ellen háborúzó britek és amerikaiak közös erőfeszítése révén néhány év alatt megtörték. Ezúttal a britek is hanyagolták a törvényes kereteket, és könyörtelenül lelőtték a kalózkodáson kapott férfiakat és nőket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Berber kalózok támadnak meg egy hajótKalóz kivégzése egy kora újkori metszetenFrancia kalózok támadnak meg egy spanyol hajótHenry Morgan spanyol foglyaivalStephen Decatur egy tripoli kalózhajó fedélzetére lép 1804. augusztus 3.Jól öltözött kalózok nők társaságában Gustave Alaux festményénA híres női kalóz Mary Read
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár