Katona a miniszterelnöki székben: ki volt Gömbös Gyula?

2016. október 6. 13:55 Múlt-kor

Nyolcvan éve, 1936. október 6-án hunyt el Münchenben Gömbös Gyula, a múlt századi magyar történelem jelentős, de vitatott megítélésű alakja, aki 1932-től haláláig volt Magyarország miniszterelnöke.

Korábban

1886. december 26-án született a Tolna vármegyei Murgán evangélikus kisnemesi családban, felmenői között németek és magyarok egyaránt akadtak. Elemi iskolába szülőfalujában járt, majd a soproni evangélikus líceumban folytatta tanulmányait. A pécsi hadapródiskola elvégzése után, 1905-től Zágrábban, a 25. honvéd gyalogezrednél szolgált zászlósként, 1912 és 1914 között elvégezte a vezérkari tiszteket képző bécsi hadiiskolát. Az első világháborúban a szerb, később az orosz fronton harcolt, a Bruszilov-offenzíva során 1916-ban megsebesült. Felgyógyulása után a honvédelmi minisztériumba helyezték, vezérkari századosként.

Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásakor leszerelt, 1918 végén volt tiszttársaival megalakította a szélsőjobboldali Magyar Országos Véderő Egyesületet (MOVE). A paramilitáris szervezet célja a magyar területek védelme, a forradalmi eszmék elleni harc volt. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor a letartóztatás elől Bécsbe menekült, és csatlakozott a Bethlen István vezette Antibolsevista Comité-hez (ABC). Májustól augusztusig Károlyi Gyula szegedi ellenforradalmi kormányának hadügyi államtitkára volt, ezután a kormány bécsi megbízottjaként a saját fővezérséget alakító Horthy Miklóst támogatta.

A proletárdiktatúra bukása után hazatért, az újjászerveződött MOVE elnöke lett, 1920-ban kisgazda színekben került be a nemzetgyűlésbe. Támogatta Horthy kormányzóvá választását, 1921-ben a MOVE mozgósításával nagyban hozzájárult a második királypuccs, IV. Károly visszatérési kísérletének megakadályozásához. A következő évben megatározó szerepet vállalt az 1920-as választást megnyerő Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a kisgazdák egyesülésében, az Egységes Párt névre keresztelt új kormánypártban ügyvezető alelnök lett. 1923-ban Bethlen István kormányfővel támadt vitái miatt kilépett, és megalapította az önmagát fajvédőként meghatározó Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot.

1928-ban kiegyezett Bethlennel, feloszlatta pártját, és visszalépett az Egységes Pártba. Megkapta a honvédelmi tárcát, a szolgálaton kívüli tábornoki rangot és a vitézi címet (ettől kezdve használta a vitéz jákfai előnevet). Ekkor már dolgozott programján, melynek megvalósítására hamarosan lehetősége nyílt. A gazdasági világválság miatt 1931-ben Bethlen, majd egy év után Károlyi Gyula is megbukott, s Horthy 1932. október 1-jén Gömböst nevezte ki miniszterelnökké.

Kormányfőként nyilvánosságra hozta "a magyar nemzet megerősítését, erkölcsi és anyagi jólétének biztosítását" szolgáló 95 pontos Nemzeti Munkatervét. Ez olasz mintára a tekintélyelvű, egypártrendszeren alapuló kormányzást és a korporatív államszervezet kialakítását tűzte ki célul. A kormánypártot Gömbös átszervezte, és Nemzeti Egység Pártra (NEP) keresztelte át, a teljesen központosított szervezetnek haláláig "vezére" maradt. Nem csak a miniszteri székekbe ültette bizalmasait, a meghirdetett "őrségváltás" szellemében a hivatalnoki kart és az erőteljesen fejlesztett hadsereg tiszti állományát is hozzá hű emberekkel töltötte fel.

A válságból való kilábalás érdekében osztrák és német piacokat szerzett, felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval is. Enyhítette a parasztság terheit, bevezette a 48 órás munkahetet és a minimálbért. Külpolitikájában a trianoni szerződés békés revíziójához Olaszországot és Németországot akarta megnyerni. Első külföldi útja Rómába, Mussolinihoz vezetett, 1933 júniusában első jelentős európai politikusként találkozott a német kancellárrá választott Hitlerrel.

Kormányzásának négy éve alatt Magyarország sikeresen leküzdötte a világgazdasági válságot, kitört a diplomáciai elszigeteltségéből, de Gömböst az államhatalom átszervezésének kísérlete miatt a konzervatív-liberális Bethlen hívei és a baloldali ellenzék is támadta. Programjának nagy részét nem tudta megvalósítani, autoriter politikája miatt támogatottsága folyamatosan csökkent. Az 1935-ös választást csalások és erőszakos cselekmények sorozata után nyerte meg, s már küszöbön állt bukása, amikor 1936. október 6-án egy müncheni klinikán súlyos vesebetegségben elhunyt.