2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Franco uralmának „emberibb” arcát próbálta képviselni felesége, de a nép főként ékszereiről ismerte

2022. március 20. 15:47 Múlt-kor

Út a hatalomba

Franco visszatért Afrikába, ahol folytatta a katonáskodást, 1926-ban tábornokká nevezték ki harminchárom évesen, ezzel pedig egész Európa legfiatalabb tábornokává vált. 1928-ban Franco az újonnan alapított Zaragozai Katonai Akadémia igazgatója lett, ezt a posztját 1931-ig megtartotta. Emellett azonban ezekben az években szolgált még Melillában, Madridban és a Baleár-szigeteken is, Carmen pedig mindegyik új otthonukba követte férjét. Az asszony, későbbi elmondása szerint, igyekezett mindegyik otthonukat megszokni, és azok kidíszítésével foglalta el magát. Egyetlen gyermekük, Carmen, Oviedóban látta meg a napvilágot, 1926-ban.

A pletykák szerint azonban a fiatal Franco 1916-ban Marokkóban egy gépfegyvertől olyan súlyos hasi sérüléseket szenvedett, hogy az egyik heréjét el kellett távolítani, sőt, egyesek még azt is tudni vélik, hogy képtelen volt házastársi kötelessége teljesítésére, és a lánya, Carmen, valójában adoptált gyermek, mivel az édesanyját senki nem látta terhesen. Akár így volt, akár nem, a házasságukon ez nem látszódott.

Spanyolország azonban ebben az időszakban egy rendkívül megosztott ország volt. 1923-ban Miguel Primo de Rivera katonai diktatúrát vezetett be, a király jóváhagyásával, de a gazdasági világválság 1930-ban elsöpörte a rendszerét. 1931-ben XIII. Alfonz spanyol király is lemondott, és létrejött a második Spanyol Köztársaság, de az egymást váltó jobb- és baloldali kormányok alatt a feszültségek egyre csak mélyültek.

Franco akadémiáját a baloldali kormány bezárta, és a Baleár-szigetekre helyezték át, mert a hűségében nem voltak biztosak. A jobboldali győzelmet követően szerepe volt az asztúriai bányászlázadások leverésében, ezért kinevezték vezérkari főnöknek. Az újabb baloldali fordulat után azonban ismét messzire, a Kanári-szigetekre helyezték át.

Franco csatlakozott a kormány elleni szervezkedéshez, amely 1936. július 17-én puccsot kísérelt meg, ez azonban hároméves polgárháborúba torkollott. A polgárháború kitörésekor Marokkóba utazott, hogy átvegye a parancsnokságot. Miután ott sikerrel járt, átkelt Spanyolországba, hogy ott harcoljon. Még 1936-ban ő lett a nacionalista oldal vezére, és miután három évvel később győztesen zárta le a polgárháborút, ő lett Spanyolország államfője is.

Mikor Franco elhagyta a Kanári-szigeteket, Carmen Polo és a lánya egy német gőzhajón a franciaországi Le Havre kikötőjébe menekültek, mert a férje attól félt, hogy elrabolják őket. Egy ideig Bayonne-ban éltek, majd Franco visszahívta őket Burgosba, a nacionalisták székhelyére, a háborús évek alatt ott laktak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A boldog ifjú pár: Francisco Franco és Carmen Polo de Franco 1923. október 16-án.Franco tábornok feleségével és lányával Salamancában a polgárháború idején, 1936.Franco Burgosban, ahol családja a polgárháború nagy részét töltötteDoña Carmen Polo de Franco nászajándékot ad át Doña Fabiola de Mora y Aragón spanyol nemesasszonynak I. Baldvin belga királlyal való házassága alkalmából, 1960 decemberébenCarmen Polo de Franco (b) és a Caudillo, Francisco Franco (k) MadridbanAz özvegy Carmen Polo de Franco férje portréjával otthonában, 1980.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár