Fáraók, indiánok, kincsek: hat híres átok a történelemből
2020. október 22. 15:42 Múlt-kor
Korábban
A bakkecske átka a chicagói baseballcsapaton
A színház mellett a sport világa is a babonák által leginkább átitatottak közé tartozik. Az egyik legkülönösebb ezek közül a Chicago Cubs baseballcsapatot állítólag sújtó átok, amelyet a legenda szerint egy bakkecske – egy olyan állat, amely eleve jelentős okkult szimbólum – idézett elő.
A történet szerint 1945-ben egy vendéglőtulajdonos, bizonyos William Sianis (akit becenevén is Bakkecskeként ismertek) szokás szerint házi kedvencként tartott bakkecskéjével, Murphyvel nézte az országos bajnokság döntő meccssorozata, a World Series egyik mérkőzését a stadionban.
Az állat azonban nyughatatlan viselkedésével rendkívüli mértékben zavarta a többi nézőt, így a biztonságiak végül felszólították Sianist a távozásra. A sértődött férfi ekkor így szólt. „A Cubs nem fog többé nyerni.” Az 1945-ös sorozatot végül a Detroit Tigers nyerte, a Chicago Cubs pedig további 71 éven át, 2016-ig nem nyert World Seriest.
A Cubs ezt megelőzően kétszer nyerte meg a sorozatot, egymás után 1907-ben és 1908-ban. Az 1945-ös vereség hitelt adott az átoknak, amelyről egyre többet beszéltek a csapat sorozatos sikertelenségei nyomán az elkövetkező évtizedekben.
2016-ban már több mint száz év telt el a Cubs legutóbbi World Series-győzelme óta, azonban a csapat bekerülésével az átok újra a média figyelmének középpontjába került. Miután a csapat megnyerte a hét mérkőzésből álló sorozatot a Cleveland Indians ellen, az átkot megtörtnek nyilvánították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.