Ezerötszáz istenség útvesztője: az ókori egyiptomi hitvilág nyolc legérdekesebb alakja
2018. március 7. 16:59
Korábban
Arc és test nélküli Aton
Ha Taweretnek és Ammitnak túl sok testrésze van, akkor elmondható, hogy a napkorong Atonnak túl kevés. Az Aton egy test és arc nélküli nap, amely hosszú sugarakat ereszt magából, melyek kezekben végződnek. Az égbolton lóg a királyi család felett, és feléjük nyújtja az ankhot, az élet jelképét. Mivel nem létezik ismert mitológiája, keveset tudunk róla elmondani.
Ez az unalmasnak tűnő istenség akkora buzgalmat ébresztett Ehnaton fáraóban (kb. Kr. e. 1352-1336), hogy a hagyományos isteneket elhagyta, bezáratta templomaikat, és új fővárost építtetett „Az Aton Horizontja” néven (a mai Amarna) a tiszteletére. Ha egy magánszemély döntött volna úgy, hogy kizárólag egy istent imád, nem következett volna belőle gond. De fáraóként Ehnatontól elvárt feladat volt, hogy az összes istennek mutasson be áldozatot. A hagyományos rítusok elhagyását veszélyes döntésként látták a korban, amivel haragra gerjeszti az isteneket. Nem sokkal halála után az egyiptomi panteont visszaállította utóda, Tutanhamon (kb. Kr. e. 1336-1327). Ahogy a régi templomok újra megnyíltak, Aton visszasüllyedt korábbi homályos státusába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap