Ezek lehettek a történelem legrosszabb foglalkozásai
2022. január 15. 12:55 Múlt-kor
Korábban
A feltámasztó
A kora újkorban anatómiát tanuló diákok, köztük a modern anatómia atyjaként számon tartott Vesalius egyik kedvelt foglalatossága volt a holttestek sírokból való kiemelése. Az 1800-as években viszont már külön embereknek, feltámasztóknak nevezett férfiaknak fizettek azért, hogy „friss” tetemeket szállítsanak az orvosjelölteknek.
E munka viszonylag jól jövedelmezett, egy fogsor például egy fontot (mai áron mintegy 18-20 ezer forintot) ért. A feltámasztók egy idő után speciális célszerszámokkal és meglepő ügyességgel dolgoztak.
Nagy-Britanniában az 1832-es törvény előtt az anatómiai intézmények legálisan csak a kivégzett bűnözők holttesteihez juthattak hozzá. Mivel évente átlagosan csupán 55 maradvány állt a rendelkezésükre, s legalább félezerre lett volna szükségük, megoldást kellett keresniük.
A holttestek eltulajdonításáért akkoriban csupán pénzbüntetést vagy néhány napos szabadságvesztést lehetett kapni, kivégzés vagy deportálás nem járt érte. Sőt, a hatóságok mindezt egyfajta szükséges rossznak tekintették, és gyakran szemet hunytak a vétség fölött.
A XIX. század elejére annyira elterjedtté vált a holttestlopás, hogy egy-egy rokon vagy ismerős sírját a temetés után napokig őrizték, mert nagy esély volt rá, hogy már másnapra „feltámad”. Több sírt egy ketrecre hajazó vasrekesszel láttak el, hogy megnehezítsék a tolvajok munkáját.
A feltámasztóknak egyébként nem volt olyan nehéz dolguk, ugyanis akkoriban nem helyezték túl mélyre a koporsókat, így a csendesebb faásót használva percek alatt végezhettek a testlopással.
E tolvajok azonban kínosan ügyeltek arra, hogy a holttest mellé helyezett ékszerek vagy ruhaneműk nehogy eltűnjenek, mert akkor már a vétség bűncselekménnyé súlyosbodott volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap