„Európa beteg emberének” végórái: az Oszmán Birodalom felosztása

Török talpra állás

Hogy mozgalmának mekkora támogatottsága volt, a sivasi kongresszuson derült ki, ahol az elajetek képviselői megalakították a Társaság Egész Anatólia és Trákia Nemzeti Jogainak Védelmére nevű szervezetet, amely hitet tett a törökök lakta területek egyben tartása mellett. A szultán által decemberre kiírt parlamenti választások is a nemzetiek győzelmét hozták: az oszmán éra utolsó választásán a Haza Megmentésének Csoportja alkotta a legnagyobb frakciót. A tél folyamán a törvényhozó testület elfogadta a Nemzeti Egyezményt, mint török nemzeti akcióprogramot, amely már a nyugati nagyhatalmakat is beavatkozásra késztette.

Nagy-Britannia így elismerte az orosz polgárháborúban függetlenné vált Örményországot, majd 1920. március 16-án a britek katonai erővel feloszlatták a kérészéletű isztambuli parlamentet, ugyanakkor Francia- és Olaszország is további török területeket szállt meg Anatólia déli partjainál. Az akcióval a nyugati hatalmak ellentétes hatást értek el. Azzal, hogy megszüntették az isztambuli parlamentet, a nemzetiek Törökország belső területeire koncentrálódtak. Április 23-án már Ankarában ült össze Musztafa Kemál nemzetvezető irányítása alatt a Nagy Török Nemzetgyűlés (Büyük Millet Meclisi), amely azóta is töretlenül az állam törvényhozó testülete.

Az európai győztes nagyhatalmak vezetői éppen a Közel-Keletet felosztani hivatott konferenciájukat ülték San Remóban amikor befutott hozzájuk a hír a török állam talpra állásáról. A béketeremtők így ismét a fegyverekhez nyúltak: júniusban David Lloyd George zöld utat adott Venizelosz athéni kormányfőnek, hogy támadásba lendüljön. A görög haderő széles fronton kezdte meg az offenzívát Anatólia hegyei és völgyei között Szmirnából kiindulva, hogy elsöpörjék az ankarai vezetést. Mire a szultán képviselői megérkeztek a Párizs melletti Sévres-be a békeszerződés aláírására, már 400 kilométer mélyen jártak Kis-Ázsiában a „megali ideáért” küzdő katonák.

Török uralom helyébe gyarmatok

Bár több mint két évszázadig sikerült életben tartaniuk „Európa beteg emberét” a nyugati hatalmaknak, a kegyelemdöfést mégis ők adták meg, éppen annak az Oroszországnak a kihagyásával, amely fő céljának régóta a szultán birodalmának szétzúzását tekintette.

A békeszerződést tizenhárom győztes hatalommal kötötte a török fél, amelyek között ott találjuk Görögországot is, az új államok közül pedig a fiatal Örményországot, Hedzsázt (így hívták a brit segítséggel létrehozott új arab államot, Szaúd-Arábia elődjét) és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot is. A szerződés a versailles-i (1919. június 28.) mintájára íródott, így például benne foglaltatott a Népszövetség alapító okmánya is.

Gazdaságilag teljesen a brit-francia-olasz antantnak rendelték alá a szultán államát. A világháború előtti kapitulációkat visszaállították, az adósságkezelést és az állami jegybankot pedig teljesen a három nagyhatalom irányítása alá helyezte a szerződés. A katonaságot 50 700 főben maximalizálták, amelyből 35 ezer a határőri és rendfenntartó feladatokat ellátó „zsandárság” állománya lett volna. A haditengerészetet kapacitásait nevetségesen lecsökkentették a béketeremtők, még a megmaradt török tengerparthoz viszonyítva is.

1914-ben az Oszmán Birodalom még mindig a világ egyik legnagyobb területű állama volt a maga 3 millió km²-ével, bár abba benne foglaltatott Ciprus és Egyiptom is ahol a szultán hatalma – az évi adózást leszámítva – már évtizedek óta olyan névleges volt, mint Bosznia-Hercegovinában 1878-1908 között. Egyiptom brit protektorátus alatt névleg függetlenné, míg Ciprus közvetlenül a Brit Birodalom részévé vált. Szintén London vette át az irányítást a San Remóban véglegesített határú Jordánia, Palesztina és Mezopotámia (a mai Irak) felett népszövetségi mandátum címén. Franciaországnak a britekkel való osztozkodásban a szintén ekkor körülhatárolt Libanon és Szíria jutott. Az újdonsült gyarmatok szintén „népszövetségi mandátum” címen váltak Franciaország uralta tartománnyá.

Az osztozkodásból természetesen nem maradhatott ki Görögország sem: a már több mint egy éve megszállva tartott Szmirnát és környékét a sévres-i béke meghagyta török szuverenitás alatt, ám azt megosztva a görög hatóságokkal, ugyanis a közigazgatás továbbra is görög kézen maradhatott a katonai megszállás fenntartása mellett.

Iónia végleges hovatartozásáról pedig egy 1925-ra kiírt, a helyi parlament és a Népszövetség által lebonyolítandó népszavazás döntött volna. Bár a görögök „megali ideája” nem valósult meg Sévres-ben – amellett, hogy Venizelosz megesküdött Párizsban, hogy az eszme által fővárosnak kiszemelt Konstantinápolyra nem tart igényt –, de azért Athén területi nyereséget is elkönyvelhetett: a trákiai görög-török határ Isztambul elővárosáig tolódott.

Az örmény lakta területek az új örmény államhoz kerültek, míg az említett új arábiai állam, a Mekkát és Medinát is magában foglaló Hedzsáz függetlenségét elismerte a nemzetközi közösség. A Kurdisztán jövőjét illető bizonytalanság a békeszerződésben is meglátszott, a győztes hatalmak egyelőre a kurd lakta térség jövőjét a Népszövetségre bízták. A tengerszorosokat és a Márvány-tengert nemzetközi vizekké nyilvánították, így az átjáró – egy rövid időszakra a történelemben – minden polgári és katonai használatú hajó előtt nyitva állt.

A vesztes számlája

Az oszmán állam így 1914-es területének 15%-ára, 453 000 km²-re zsugorodott és 37 milliós lakosságának már csak 41%-a, 15 millió fő maradt a szultán alattvalója. Ugyanekkor ez utóbbi nemcsak a területveszteség, hanem a háború – közte nem kis részben az örmény genocídium – számlájára írható. Így a vesztes államokkal összehasonlítva Törökországnál nagyobb arányú lélekszámveszteséget csak Ausztria szenvedett el, mégpedig azzal, hogy lakosságának 79%-a a felosztóihoz került.

Ugyanakkor természetesen a fenti számadatok nem tükrözik a veszteségek további elemeit és az árnyalt összehasonlításokat. A török és a magyar békét összehasonlítva például elmondható, hogy míg a Magyar Királyság feldarabolása egy több százéves határokkal bíró organikus országterületet – és azon belül egy annál kisebb, de szintén jelentős nemzetterületet – érintett, addig a saint-germaini és sévres-i békék nyomán a két érintett állam az évszázados hódító politika nyomán hozzácsatolt, a központi területtel sokszor csak igen laza földrajzi kapcsolatban álló területet veszített. Azokat ráadásul az államalkotó nemzet csak elvétve lakta (kivétel ez alól a Szudéta-vidék), a területeket Habsburg-, illetve az Oszmán-dinasztia uralma kötötte össze. Ausztriában ráadásul még osztrák nemzettudat sem alakult ki. Ilyen tekintetben tehát a Saint-Germainben és Sévres-ben megkötött szerződések két avítt, dinasztikus alapokon nyugvó birodalmat szabdaltak szét, amíg a trianoni leginkább egy nemzetet.

Ami a sévres-i béke utóéletét illeti, a török történelemben nem jelentett 1920. augusztus 10. fordulópontot. Amíg Damad Ferid miniszterelnök ellátta kézjegyével az okmányokat a sévres-i porcelángyár bemutatótermében és Törökországban nemzeti gyásznapot rendeltek el, addig Musztafa Kemál tovább folytatta a harcot. A török erőfeszítéseket a három évvel későbbi Lausanne-ban aláírt béke zárta le, amely majdnem kétszeresére növelte a sévres-i Törökország területét.

1. A megszállt Konstantinápoly
2. Török talpra állás

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2022

• Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
• A mozsgói Biedermann-kastély
• Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
• A rivaldafényt kerülő Apró Antal
• A holokauszt soproni mártírjai
• Hét híres királygyilkosság
• Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
• A Duna egykori halcsodái
• Szomorú szerelem a szabadságharc idején