Erőszakkal kényszerítette öngyilkosságra Jonestown lakóit a bizarr szekta vezére
2018. november 15. 10:48 Múlt-kor
Korábban
Erőszakos „öngyilkosság”
A kevés túlélő szinte leírhatatlan borzalmakról számolt be. Elmondásuk szerint a gyakorta agymosott szektatagok tömeges öngyilkosságának beállított esemény valójában tömegmészárlás volt. Az összecsődített emberek körül számszeríjakat tartó őrök álltak, ezek gyűrűjén kívül pedig olyanok, akiknél tűzfegyverek voltak. Az emberek rettegtek, mi lesz, ha nem azt teszik, amire Jones utasítja őket.
Mint később kiderült, a tömeges „öngyilkosságot” számos alkalommal elpróbálták már a kommunában – az emberek eleinte azt hihették, ez egy újabb ilyen szertartás. Ezek a korábbi „próbák” fontos információval szolgáltak Jones számára: megmutatták, valós helyzetben kik okoznának fennakadást vagy állnának ellen. 1978. november 18-án aztán ezeket az embereket sorakoztatta fel elsőként, majd egy lépéssel tovább ment: a gyermekeikkel kezdte. A hidrogén-cianidot és más mérgeket tartalmazó, porból kevert üdítőitalt először velük itatta meg.
A méregnek körülbelül öt percbe telt hatni – eközben az áldozatok óriási fájdalmakat éltek át, és az eleinte nyugodt „szertartás” hamar káoszba torkollott. A gyermekeiket elveszítő szülők egy része készséggel ment utánuk a halálba, mások azonban egyszerűen összeomlottak mentálisan a látottaktól. Jones egy kazettás diktafonnal felvette több részletét a folyamatnak (főként saját beszédét), és bármennyire igyekezett a kellemetlen pillanatokban szüneteltetni a felvételt, tisztán hallhatók a kétségbeesett kiáltások a csaknem 45 perces felvételen.
Jones különös ideológiájában a „Nép Templomának” tagjai a szocializmus nevében követtek el „forradalmi öngyilkosságot”. Életútjából kitűnik, hogy a szektavezér számára a legfontosabb az emberek irányítása volt – ennek legvégső megtestesülése volt, amikor arra szólította fel híveit, hogy áldozzák fel életüket az ő parancsára. Magával Jonesszal egy fejét ért lövés végzett, az nem teljesen tisztázott, hogy öngyilkos lett-e, vagy más lőtte le.
Jones Belső körének egyes tagjait különféle missziókra küldte az utolsó órákban, nagy részük túlélte az eseményeket – például azok is, akikkel több százezer amerikai dollárnak megfelelő guyanai dollárt, valamint a szekta bankszámláinak hozzáférési adatait vitetett a georgetowni szovjet nagykövetségre, hogy a „Nép Templomának” vagyonával a kommunizmust támogathassa. A pénz nagy részét a küldöttek eldobták, és menekülni próbáltak, azonban a hatóságok elfogták őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap