2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eötvös József betegeskedése és halála

2022. október 4. 19:20 Múlt-kor, Aetas

Eötvös József élete végső szakasza, betegeskedése és halála elsősorban Ferenczi Zoltán 1903- ban született nagy monográfiájából ismert. S alighanem jól ismert: semmi okunk sincs alapjaiban megkérdőjelezni az általa leírtakat, Eötvös fiának, Eötvös Lorándnak írt leveleit használta forrásként, kiegészítve Molnár Aladár beszámolójával az utolsó közös útjukról, amikor 1870. szeptember 3-án Karlsbadból együtt utaztak Regensburgba a német Walhalla megtekintésére.

Eötvös József

Devescovi Balázs: Eötvös József betegeskedése és halála című tanulmánya az Aetas történelemtudományi folyóirat 35. számában jelent meg (2020), és teljes egészében az alábbi linkre kattintva olvasható.

Gángó Gábor megjegyzése szerint Ferenczi „adatainak egy részét minden jel szerint a családtagoktól gyűjtötte össze”, Eötvös halálának leírása „szinte szóról szóra megegyezik azokkal a tudósításokkal, melyeket Pauler Tivadar küldött Münchenbe Eötvös Júliának” Pestről 1871. február 2-án és 7-én. Megállapítása annyiban árnyalható, hogy a Ferenczi által leírtak a korabeli politikai lapok, elsőként a Pesti Napló 1871. február 3-i esti kiadásában, majd A Hon 1871. február 4-i számában olvasható tudósítások szövegével is szinte szóról szóra megegyeznek.

A tények ismertek tehát, mégis úgy vélem, a jelek szerint mind Eötvös kortársaival, mind Ferenczivel szemben érdemes más szemmel tekinteni azokra, érdemes kissé másra helyeznünk a hangsúlyt Eötvös József halálának és az ehhez vezető betegségnek a megítélésében. „Betegsége vagy inkább betegeskedése, mely kora sírba vitte, több évvel azelőtt kezdődött. Előttünk fekvő leveleiben mindegyre említi romlott gyomrát, idegességét, fáradtságát, melyek miatt pihenést óhajtana” – indítja Ferenczi leírását.

Eötvös József öccse, Dénes 1878. augusztus 23-án halt meg, minden jel szerint tüdőbajban. Pauler Tivadar jogtudós, a család közeli barátja, aki Eötvös utódjaként Trefort Ágoston előtt rövid ideig vallás- és közoktatásügyi miniszter volt, Napi jegyzetek címmel „Egyedül saját használatomra” vezetett naplójában feljegyezte halála körülményeit: „Ma 7 órakor és nehány perczczel előbb jön egy hordár, hogy Dénes igen rosszul van; hamar öltözködöm, de míg oda érek mar meghalt. 6 orakor szokásosan reggelizett, azután szivarra gyujtott, akkor kezdett véres nyálkát kiköpni, azt kovette vérhányási roham és e szavak után Jetzt sterbe ich – nehány percz mulva csak ugyan kimult; véres egész inge; dr. Löwy volt nála…”

Buday Tibor és Budayné Mosonyi Klára Eötvös Lorándról szóló kismonográfiájukban Eötvös Dénes halálához kapcsolódóan egy másik családtag elvesztésére is felhívják a figyelmet, majd gyanújukról írnak a családon belüli fertőződésről: „Vieregg Fritz, gróf Vieregg Károlyné Eötvös Júlia fia 33 éves korában vérhányási roham folytán meghalt. Mivel maga Eötvös József is a mellét fájlalta, és halvány arcszínét emlegeti, felmerül a gyanú, hogy a tüdőbaj talán egymásra átvitt fertőzés révén szedte áldozatait a családban.

Az a tény, hogy Eötvös Loránd kisdiák korában, 1860-ban 64 napot mulasztott betegség miatt, a következő évben »a tanodát súlyos betegség miatt május 9-én elhagyni kényszerült«, szintén hasonló – szerencsére átmenetinek látszó – fertőzés gyanúját kelti, mivel a szokásos gyermekbetegségek rendszerint rövidebb lefolyásúak.” Másrészt arra is felfigyelhetünk, hogy Eötvös a gyomrára messze nem csak minisztersége idején panaszkodott. Bár kezelő orvosa, Balassa János valóban csupán három évben, 1868- ban, 1869-ben és 1870-ben küldte pihenni és vízkúrára Karlsbadba, ugyanezt a gyógymódot rendelte el 1867-ben is, csak más helyszínen, Ragazon.

Fürdőkbe pedig már korábbi években is járt Eötvös. Vachott Sándornénak többször aprólékosan számot adott egészségi állapotáról, általában nyugtatgatva őt, hogy baja – legtöbbször valamifajta gyomorfájdalom – nem súlyos. 1863-ban például a születésnapján ezt írta: „Július végétől mostanig szünet nélkül betegeskedem. A baj nem aggasztó, mert csak máj- és lépbajomnak következése, mely ötven éves embernél soká tarthat, de nem gyógyul meg; de nagyon kellemetlen, főképp mert éppen most ide s tova kell járnom. Tegnapelőtt jöttem vissza Bécsből, hol az alföldi vasút dolgában jártam Ponciustól Pilátushoz […], holnap lemegyek az alföldre, s onnan valószínűleg ugyanezen dologban ismét Bécsbe, s ez még úgy sem lenne mulatságos, ha jó kedvben s egészségben lennék, mi jelenleg egyiránt hiányzik.”

Deák Ferenc már 1859. március 16-án Pulszky Ferencnek írt levelében is így számolt be Eötvösről: „Eötvös gyermekeit neveli, ír és az akadémiánál elnököl. Pesten lakik, sokat panaszolkodik májbajairól.” Úgy tűnik tehát, bár a mellbajt családi betegségnek tekintette Eötvös, ő maga az öregedéssel együtt járó gyomor- és májbajára panaszkodott.

Trefort Ágoston, Eötvös barátja és sógora emlékbeszédében Eötvöst szintén 1861-től betegeskedve, egyre romló gyomorral, ám a fürdőkúrákon felüdülve és főként a haza érdekében mindig aktívan tevékenykedve festi le: „De azon éretlenség, mely 61-ben országszerte mutatkozott, s az országgyűlést meddővé tette – ismét undorral tölté el a politika iránt. Egészsége is romlani kezdett, vidámsága s jókedve is gyérebben mutatkozott – fürdőkhöz is kellett minden évben folyamodni – annak dacára, ha valami nemes törekvést előmozdítani – valami bajon segíteni kelletett, Eötvös mindig talpon volt. […] Összes tevékenysége – megrongált egészsége dacára – arra volt irányozva, hogy a kiegyenlítés létrejöhessen, s az alkotmányos, törvényes állapot helyreállítassék. Csak hosszú lelki küzdelmek után szánta el magát a közoktatás[i] s kultuszminisztérium tárcája elfogadására – de miután elfoglalta, egész erejét annak szentelte. […] Visszaemlékezünk mindnyájan az 1870-ki hosszadalmas büdzsé-vitákra. Sajátságos, hogy az ellenzék egész virulenciája Eötvösre volt irányozva. A meddő vita 13 napig tartott – idegeit nagy izgalomba hozta – s ez ismét a gyomrára hatott. Étvágyát elvesztette – nem tudott rendesen táplálkozni. – Az országgyűlés augusztus 4-ig tartott – Eötvös már nagyon ki volt merülve – kívánkozott Karlsbad után, melynek többszöri használata mindig igen jót tett neki.”

Eötvös elképesztő munkabírásának alátámasztására a halálát követően megjelent írások közül a Magyarország és a Nagyvilág 1871. február 12-i számában olvasható cikket idézzük, amely a halál okaként szintén a túlfeszített munkát jelölte meg: „Bámulatos volt Eötvös munkássága; a szó szoros értelmében halálra dolgozta magát, miután különben is gyenge testalkattal birt. Naponkint 9 órakor már hivatalában volt s szakadatlanul dolgozott 1 óráig; ekkor haza ment s 3-ig magánkihallgatáson fogadott minden osztálybeli panaszos és kérelmező feleket, aztán gyorsan ebédelt, többnyire 10–15 percz alatt, s ismét hivatalos dolgai után látott, ha ugyan minisztertanács vagy pártértekezlet nem vette igénybe. Este ismét iróasztalához ült, – vagy inkább állt, mert állva dolgozott, – s reggeli három-négy óráig szünet nélkül tudományos vagy szépirodalmi munkával foglalkozott. E roppant megeröltetésnek természetes következménye lőn, hogy gyenge testalkata megtörött.”

Valóban, Eötvös maga is kimerültségre panaszkodott 1870 nyara végén, külföldi utazása előtt személyesen szerette volna felkeresni Simor János hercegprímást, ám erről lemondott. Apának és fiának sikerült megszerveznie, hogy a karlsbadi kúra után együtt töltsenek egy hetet utazgatással. Erről az utolsó közös útról legalább négy forrás áll rendelkezésünkre. Egyrészt Eötvös 1870. augusztus 6. és november 30. közötti naplója, másrészt Lorándnak az Országos Pedagógia Könyvtár és Múzeum gyűjteményében található, tudtommal publikálatlan levelei édesanyjához, harmadrészt Trefort Ágoston már hosszabban idézett emlékbeszéde, végül pedig a tanulmányom elején említett Molnár Aladár-visszaemlékezés. Ezek a feljegyzések egyaránt tanúsítanak jobbulásra mutató, illetve aggasztó jeleket. Trefort Ágoston emlékbeszédében így festette az utat és Eötvös állapotát hazatérte után: „Karlsbadban igen ismert, tisztelve szeretett személy volt. – Ismerte a karlsbadi vidék minden zugát – az utolsó évben, valamint általában kevesebbet érintkezett az emberekkel, úgy nem is tett oly nagy sétákat, mint máskor, s panaszkodott, hogy melle fáj, ha felfele megy. – De azt mindenki képzelődésnek tekinté. – Szeptember kezdetén Salzburgon át hazajött. Az aigeni parkban fiát s barátit, kik vele voltak, körülvezette, figyelmeztetvén őket a legszebb pontokra s kilátásokra, visszaemlékezvén az 1849[-i] nyárra, melyet itt töltött. – Lelke és esze oly eleven volt – mint 21 év előtt.”

Az apa naplójában inkább fáradtságáról ír, a karlsbadi kúra zárónapján rosszul érezte magát, így 57. születésnapja közeledtével egészsége miatt aggódott, szembeállította magát a fiatal, erős és férfias Loránddal, és rezignáltan megállapította, immáron fárasztja az a táv, amit néhány éve még észre sem vett. 1870. szeptember 2-án, születésnapja előestéjén némileg önmagát korholva ezt írta naplójába: „Ma végzem kúrámat s ma van az első nap, midőn ittlétem alatt rosszul érezém magamat s mi e négy hét alatt nem történt velem, ismét aggódtam egészségemen. Ma végzem 57-ik évemet, vajha holnap újonnan születve indulnék hazám felé, legalább a tekintetben, hogy nem foglalatoskodom egészségemmel.”

A betegség végső kifejlődéséről, valamint Eötvös agóniájáról és haláláról a különböző források egybehangzóan adnak számot. A Pesti Naplóban a már említett 1871. február 3-i tudósítás részletesen így számolt be az eseményekről:

„A beteg öntudata folyton zavartalan volt s habár beszédét alig lehete már érteni, egyes elejtett szavaiból s arczkifejezéséből mégis ki lehete venni, hogy utolsó óráiban végig futott áldásos élte folyamán. Egyes szavakat ejtett fiatal koráról, a hazai politikai eseményekről, családjáról, fiáról stb. Éjjeli ½ 11 órakor még levest kivánt, de mig ezt behozták, a beteg már visszahanyatlott párnájára és oly nyugodt arczkifejezést nyert, mint a nyugodtan szendergő ember. Ezen álomból többé nem ébredett fel. Végtagjai lassankint meghidegedtek, a lélegzés mind ritkább lett és 11 órakor minden legkisebb vonaglás vagy látható halálküzdelem nélkül a nemes sziv megszünt dobogni, Eötvös József nem volt többé. Halálos ágyát családjának a fővárosban időző tagjai, háziorvosa Korányi egyet. tanár, és a beteg régi barátja Markusovszky tudor, állották körül.

Devescovi Balázs: Eötvös József betegeskedése és halála című tanulmánya az Aetas történelemtudományi folyóirat 35. számában jelent meg (2020), és teljes egészében az alábbi linkre kattintva olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár