2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eltökélt hitvitázóként is kiállt a protestánsok vallásszabadsága mellett Pázmány Péter

2017. október 4. 10:08 MTI

Pázmány Péter író, hitszónok, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció legjelentősebb alakja, a magyar nyelv egyik legnagyobb mestere 447 éve, 1570. október 4-én született.

Nagyváradon látta meg a napvilágot ősi nemesi református családban. Anyja halála után apja másodszor is megnősült, s mivel új felesége katolikus volt, fiával együtt katolizált. Pázmány 1583 és 1587 között a kolozsvári jezsuita gimnázium növendéke volt, majd 1588-ban, miután elvégezte a filozófia első évét, belépett a rendbe. Elöljárói hamar felismerték kitűnő képességeit, a legjobb külföldi iskolákba (Krakkó, Jaroszláv, Bécs, Róma) küldték tanulni. 1597-ben Grazba vezetett útja, ahol három évig filozófiát oktatott.

1600-ban Vágsellyére, majd Kassára küldték gyóntatónak. 1603-ban írta meg első vitairatát, a Magyari István protestáns prédikátor Az országokban való sok romlásoknak okairól című könyvére írt Feleletet. Ugyanebben az évben visszatért Grazba teológiát tanítani, ekkoriban született meg Imádságoskönyve, az első magyar katolikus imakönyv. 1606-ban teológiai doktor lett, majd a rákövetkező évben Forgách Ferenc érsek mellett részt vett az ellenreformáció magyarországi irányításában.

Tevékenységének köszönhetően számos főúri család tért vissza a katolikus hitre. Részt vett az 1608-as országgyűlésen, ahol tiltakozott a jezsuiták száműzetését kimondó határozat ellen, ugyanakkor állást foglalt a protestánsoknak adható vallásszabadság mellett. 1609-ben keletkezett az Alvinczi Péter ellen írott Öt szép levél című vitairata, amely a műfaj egyik legkiemelkedőbb darabja.

Hitvitáinak tanulságait leszűrve, korábbi műveinek tételeit összefoglalva és kiegészítve 1613-ban Isteni igazságra vezérlő Kalauz címmel elkészítette a katolikus hitvédelem hatalmas szintézisét. 1616-ban a pápa turóci préposttá, majd esztergomi érsekké nevezte ki, egyben az ország főkancellárja lett, és a királyi tanácsban is jelentős szerephez jutott. Politikusként a Habsburgokra támaszkodva vélte kiűzhetőnek a törököket, ezért erőteljes propagandát folytatott Ferdinánd főherceg magyar királlyá választása érdekében. 1618 júliusában ő koronázta meg az uralkodót, aki II. Ferdinánd néven lépett trónra.

Írói és politikusi tevékenysége mellett lankadatlan buzgalommal dolgozott a katolikus egyházi kultúra fellendítésén is. Támogatásával sorra létesültek a jezsuita rendházak, kollégiumok, iskolák, könyvtárak, nyomdák. Felismerte, hogy az oktatásnak rendkívüli nagy szerepe van a nemzet fejlődésében, ezért 1623-ban Bécsben létrehozta a Pázmáneumot, a magyar papnevelő intézetet, majd 1635-ben megalapította a nagyszombati egyetemet, amelynek jogutódja a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Műfordítóként neki köszönhető Kempis Tamás Imitatio Christi című művének magyarra fordítása. Ennek ajánlásában megfogalmazta a műfordítás máig érvényes alapelvét, a tartalmi pontosságot és a csiszolt, szép magyar stílust. 1636-ban jelent meg addigi hitszónoki tevékenységének összefoglalása, több mint száz prédikációját tartalmazó gyűjteménye, amelyet sokan legjelentékenyebb művének tartanak.

Pázmány 1636-ban prédikált utoljára hívei előtt, ezt követően romló egészségi állapota visszavonulásra kényszerítette. 1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban, végakaratához híven az ottani Szent Márton-székesegyház kriptájában temették el. Sírját és földi maradványait 2010-ben találták meg a régészek.
Nevét - többek között - a Pázmány Péter Katolikus egyetem őrzi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár