Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok

2021. május 13. 09:13 Múlt-kor

Korábban

A vereség után is kitartó hagyomány

1868-ban Arthur Eardley-Wilmot brit sorhajókapitány feljegyezte megfigyelését, miszerint Dahomey-ben a nők létszáma többszöröse volt a férfiakénak. Ennek több oka is lehetett – egyfelől az állandó háborúk, másfelől a virágzó rabszolga-kereskedelem is eredményezhette –, de akárhogyan is, a férfiak igen kevesen voltak a nőkhöz képest.

Ekkoriban a király női harcosainak száma egyes becslések szerint megtízszereződött, azonban még így sem tudtak ellenállni a francia erőknek, akik először 1890-ben, majd 1892-től 1894-ig vívtak háborút a Dahomey Királysággal. A második háború végével Dahomey francia protektorátussá vált, bár a király névlegesen a helyén maradt.

Nanisca, a fent említett harcosnő, az első háború egyik csatájában esett el 1890-ben. „Az ívelt pengéjű bárd, amely fétisszimbólumokkal volt televésve, egy apró zsinórral volt a bal csuklójához rögzítve” – írta holttestéről egy francia szemtanú, „jobb keze pedig kagylópénzekkel kirakott karabélya csövét szorította.” A háború egyik ütközete során 400 amazon próbálta egyszerre megállítani a franciákat, ám csak 17-en élték túl a csatát.

Az évszámok beszédesek: az 1890-es években a franciák már füstnélküli lőporral, egybeszerelt lőszerrel működő lőfegyvereket használtak, amelyek tűzgyorsasága többszöröse volt a dahomey-i harcosnők által használt tűzfegyvereknek. A francia katonák mellett ráadásul ott voltak az általuk kiképzett híres szenegáli lövészek és szpáhik (lovasok), továbbá a Dahomey Királyság által korábban legyőzött szomszédos törzsi seregek is, erős túlerőt képezve.

A második háborúra az amazonok már jobban felkészültek: német kereskedőktől nagyszámú modern puskát, és még néhány géppuskát és löveget is beszereztek, azonban nem tisztázott, hogy utóbbiakat valóban be is vetették-e.

A második francia-dahomey-i háború döntő mozzanatának a szuronyrohamok bizonyultak: habár a dahomey-i harcosok, s az amazonok különösképpen a közelharcot részesítették előnyben, a franciák a hosszú puskáikra rögzített pengékkel távolabbról tudtak sebesíteni és ölni, mint a dahomey-iek macsétaszerű kardjaikkal.

Az amazonok azonban a Dahomey Királyság eleste és a nyugat-afrikai francia gyarmatbirodalomba való betagozódása után sem tűntek el: több alkalommal a foglyul ejtett helyi asszonyok közé elvegyülve éjszakánként kisurrantak a táborban, és francia tisztek torkát vágták el.

A franciákat annyira nyugtalanította a női harcosok léte, hogy az elit gárda feloszlatása után azt is kihirdették, hogy a dahomey-i nők soha többé nem szolgálhatnak a hadseregben, és nem foghatnak fegyvert. Egy ideig azonban a női harcosok hagyománya ennek ellenére fennmaradt: a „veteránok” évről évre találkozókat szerveztek, újabb nemzedékeik pedig egészen az 1940-es évekig tovább gyakorlatoztak, azonban harcba többé nem bocsátkoztak.

Stanley Alpern történész kutatásai szerint – aki csaknem két tucat egykori amazon életútját kutatta ki – az elit gárda csaknem minden tagjának igen nehéz volt a civil életbe való beilleszkedés, hiszen harciassá nevelt természetük állandó konfliktusok forrása volt.

Az utolsó ismert „eredeti” dahomey-i amazon 1979-ben hunyt el – a Nawi nevű nő, aki 1892-ben még harcolt a franciák ellen, már jóval túl volt a századik születésnapján is.

előző oldal 3 / 3