Egy találékony színésznő rukkolt elő a féklámpa, az irányjelző és az ablaktörlő elődjével is
2021. július 25. 17:13 Múlt-kor
Korábban
Szabadalom nélkül
Lawrence-nek nem a mai indexnek megfelelő eszköz volt az utolsó találmánya. A karjelzéseknek megfelelő megállásra külön ötletet eszelt ki. Egyszerűen a fék megnyomására felemelkedett egy stop felirat a kocsi hátulján, így figyelmeztetve a hátulról érkezőket a készülő lassításra.
De Lawrence nemcsak az irányjelző és a féklámpa elődjét tervezte meg. A harmadik olyan találmány, amely nélkül manapság már egyetlen kocsi sem képzelhető el, és amellyel a színésznő dolgozott, az elektromos ablaktörlő. 1918-ban Lawrence édesanyja nyújtotta be a szabadalmat „tisztító eszköz szélvédők számára” megnevezéssel. Ő maga nem foglalkozott azzal, hogy védettség alá helyezze a találmányait, ezért a nevét többnyire elfeledte a közlekedéstörténettel foglalkozó közvélemény.
Az irányváltást jelző indexet 1909-ben találta fel Percy Douglas-Hamilton, egy brit férfi, de valószínűtlen, hogy Lawrence tőle merítette volna az ötletét. 1925-ben szabadalmaztatta ifjabb Edgar Walz a fék és irányjelző eszközöket, majd a harmincas években következett Joseph Bell, aki bejegyeztette ezeknek első elektromos verzióját.
Lawrence nem nyerte el a szabadalmat, bár az édesanyja Bridgwood Manufacturing Company néven indított is egy vállalkozást, a lánya ötletére alapozva. (Lotta Lawrence maga is hozzátett a találmányhoz egy olyan fejlesztést, amely megvédte az üveget a párásodástól, sőt amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, az ötletet felajánlotta a hadseregnek, hogy a harcokban használt távcsövek hasonló problémáit megelőzzék). A vállalkozás azonban nem járt sikerrel, mire az ablaktörlő 1923-ban kötelezővé vált volna, a cég a fennmaradt információk alapján valószínűleg befejezte működését.
Lawrence tulajdonképpen semmilyen jövedelemre nem tett szert a találmányaiból. Ebben az időszakban elég szokatlannak számított az, hogy egy nő ilyen kérdésekkel foglalkozik, nem kizárt, hogy egy kedvezőbb társadalmi környezetben a színésznő neve feltalálóként is fennmaradt volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap