Egy középkori kézirat magyarázhatja meg, hogyan kerültek helyükre a holt-tengeri tekercsek
2021. október 5. 17:13 Múlt-kor
Korábban
Kumrán rejtélyei
A szóban forgó szövegrészlet a Tórára – a Biblia első öt könyvére – hivatkozik, és így szól: „A táborok minden lakója gyűljön össze a harmadik hónapban, és kárhoztassék mindenki, aki eltévelyedik akár jobbra, akár balra a Tórától.”
Vainstub elmélete szerint a „táborok” az esszénusok Izrael-szerte szétszórt csoportjai voltak, amelyek leggyakrabban elszigetelt vidéki közösségek formáját öltötték, de léteztek nagyobb városokban is közösségeik. Szerinte a szövegrészlet rámutat, hogy a szekta tagjai egy meghatározott időpontban összegyűltek, és az ország különböző tájairól hívták össze egyetlen helyszínre az embereket.
A korábban felfedezett régészeti bizonyíték arra enged következtetni, hogy a Kumránnál felépített ókori komplexum az év nagy részében viszonylag kevés embernek adhatott otthont, a szöveg alapján felállított elmélet szerint azonban évente egyszer több száz embernek is helyt adhatott a ceremónia idejére.
„Kumrán néhány tucat állandó lakója sok száz embert kellett, hogy vendégül lásson a helyszínen évente egyszer, egyre növekvő számban” – írta tanulmányában Vainstub. „Kumrán régészeti lelőhelye, építményeivel, barlangjaival és felületeivel egybevág a tekercsekből kiolvasható nyomokkal, amelyek az évenkénti gyűlésre utalnak.”
Vainstub szerint a Kumránba látogató zarándokok csupán néhány napot maradtak, így nem volt szükségük állandó lakóépületekre: a szabad ég alatt, vagy a környéken található számtalan barlang valamelyikében alhattak – akár azokban is, amelyekből az első tekercsek előkerültek 1947-ben.
Vainstub hipotézise magyarázatot ad arra, hogy Kumrán közösségi épületei – mint például a nagyszabású kamrája a már említett tároló- és felszolgálóedényekkel – miért voltak több ezer ember kiszolgálására is alkalmasak, miközben e tömegek jelenlétére semmilyen egyéb nyom nem utalt.
A kutató szerint a temető melletti déli nyílt terület egy nagy, szabadtéri étkező volt, a temetőtől pedig a vallás szabályai miatt választhatták el fallal. Vainstub feltételezése a már szintén említett mikvék méretével is egybevág: a rituális fürdők kiemelten fontos részét képezték a zsidó vallás korabeli gyakorlatának.
Mindemellett maguknak a holt-tengeri tekercseknek az elhelyezésére is logikus magyarázattal szolgál az évente tartott ceremónia: Vainstub szerint az esszénusok azokban a barlangokban hagyhatták vallási szövegeiket, amelyekben megszálltak. „Elméletem egybevág azzal a ténnyel is, hogy a tekercsek nem feltétlenül Kumránból származnak, hanem sokkal inkább az ország minden tájáról hozták őket a barlangokba, ahol aztán az évtizedek során otthagyták őket.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.