Egy hős kutya mentette meg a blamázstól az angol futballt
2023. március 27. 11:20 Múlt-kor
Korábban
A nemzeti hős kutya
A férfi rögtön leszaladt a közeli rendőrőrsre, elmondása szerint még a papucsát is elfelejtette átvenni. Felszakítva az ajtót, onnan kiabálta a rendőröknek: „azt hiszem, megtaláltam a világbajnoki kupát!” A recepciónál ügyelő, zord őrmester rápillantva a koszos újságpapírhalmazból kikandikáló tárgyra, ezt mondta: „nekem ez nem nagyon tűnik serlegszerűnek, fiacskám.”
Néhány perccel később megérkeztek a kihívott nyomozók, megállapították, hogy valóban a Rimet kupáról van szó, és elkezdték faggatni Corbettet, akinek villámgyorsan leesett, hogy ő lett az elsőszámú gyanúsított. A kihallgatás igen sokáig tartott, ám a kora reggeli órákra tisztázódott, hogy a férfi nem tolvaj, hanem egy „hős kutya” gazdája.
Pickles valóban nagy nemzetközi hírnévre tett szert. Mears így beszélt róla a sajtónak: „megmentette a becsületünket a világ előtt”. Corbett 6 ezer font megtalálói díjat kapott a szövetségtől, míg a kutya számos televíziós showba kapott meghívót, valamint a The Spy With the Cold Nose című filmben is feltűnt.
Betchley-t közben bűnösnek találták a serleg ellopásában való segédkezésért, és két évet kapott. Az igazi tettes nem került elő. A bíróságon kijelentette: „bármi is legyen a büntetésem, remélem, Anglia megnyeri a vébét”. 1966. július 30-án Betchley és több millió angol vágya valóra vált, miután Anglia egy drámai, sokak által vitatott bírói döntésekkel teli hosszabbításban 4-2-re legyőzte az NSZK csapatát a világbajnoki döntőben.
Rendőrök a megtalált kupával (Getty Images)
Habár Pickles az otthoni kényelemben követte végig a világbajnoki küzdelmeket, díszvendégként jelen volt a győztes csapat egy londoni hotelban tartott ünnepi ebédjén. A kívül várakozó tömeg éljenzésbe kezdett, amikor meglátták a hotel erkélyén Bobby Moore csapatkapitányt, aki a magasba tartotta a serleget, majd pedig a hős ebet. Miután visszamentek az étkezőbe, Harold Wilson brit miniszterelnök barátságosan megpaskolta a kutya fejét, Pickles pedig kisvártatva a közeli lifthez sétált, és engedelmeskedve a természet hívásának, megjelölte a flancos hotel falát.
Az egy hét után megkerülő Jules Rimet (korábbi nevén Victory, azaz Győzelem) kupát először az első, 1930-as világbajnokság győztese, Uruguay vihette haza, majd ezt követően négy évenként cserélt gazdát, mígnem 1970-ben Brazília harmadszorra is elhódította az arany serleget, amelyet a szabályok szerint örökre megszerzett. A Rimet kupát 1974-ben a 18 karátos aranyból készült FIFA World Cup Trophy váltotta. Érdekesség, hogy az eredeti, a brazil labdarúgó szövetség székházában őrzött serleget ismeretlen tettesek 1983-ban ellopták, és azóta sem került elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap