Darwin „istengyilkos” műveit egy vonakodó konzervatív könyvkiadó jelentette meg
2020. február 17. 15:58 Múlt-kor
Korábban
A bizonyítékok súlya
Habár A fajok eredete nem tárgyalta közvetlenül az emberi evolúció kérdését, a benne található természetleírás – amely szerint a növények és állatok a természet törvényei szerint fejlődnek, isteni gondviselés nélkül – sok olvasóban ébresztett kényelmetlen érzéseket.
A könyv nem is tartalmazott semmiféle utalást Istenre, leszámítva egy (a második kiadásban betoldott) említését a közelebbről meg nem nevezett „Teremtőnek”.
Az evolúció fogalma azonban nem Charles Darwin műve által került először a köztudatba. Nagyapja, Erasmus Darwin Zoonómia című művében is írt róla 1794-ben.
1844-ben Robert Chambers skót geológus és könyvkiadó név nélkül Londonban kiadott A teremtés természettörténetének nyomai című könyvében provokatív módon elmélkedett azon, a különféle fajok – köztük az ember – miként változtak az idők során, és a Föld és a Naprendszer kialakulásával vont párhuzamot.
Aileen Fyfe, a skóciai St. Andrews Egyetem történésze szerint Chambers műve „sokkal nyíltabban keltett vitát”, mint A fajok eredete – voltaképpen e mű készítette elő a terepet Darwin könyve számára.
„A teremtés természettörténetének nyomainak köszönhetően beszédtémává vált az evolúció, még ha nem is győzte meg őket annak igazságáról” – mondja Fyfe.
A fajok eredetét ennél már sokkal komolyabban vették. „Telis-tele van bizonyítékkal – galambokkal, kagylókkal, pintyekkel –, azzal a rengeteg bizonyítékkal, amelyet Darwin a megelőző 20 éven át felhalmozott.”
Murray, aki maga is hobbigeológus volt, és az Edinburgh-i Egyetemen szerzett diplomát, felismerte Darwin természettudományos rátermettségét. Murray apja volt az, aki kiadta Charles Lyell A geológia alapelvei című művét, amely óriási hatással volt Darwinra.
Maga Lyell már a kézirat olvasásakor felismerte A fajok eredetének korszakalkotó jelentőségét, és arra biztatta Murrayt, adja ki a könyvet.
E nézet korántsem volt általános Murray kiadótársaságánál: egy Whitwell Elwin nevű anglikán lelkész, aki szerkesztőként dolgozott Murray-nél, „visszataszítónak” nevezte Darwin munkáját, amely „a bizonyítékok teljes hiányában” szenved, és azt tanácsolta Murray-nek, utasítsa vissza.
Murray számára azonban sokkal többet nyomott a latban Darwin korábbi írásainak sikere. Az HMS Beagle hajón tett utazásainak leírása rendkívül népszerűnek bizonyult 1839-es megjelenésekor, 1845-ös, Murray általi újrakiadásakor pedig csaknem 6000 példány elkelt belőle.
Érezte, hogy A fajok eredete is nagy sikernek fog örvendeni, és igaza is lett: az első kiadás 1250 példánya már a megjelenés napján, 1859. november 24-én elfogyott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.