Császár férjéhez mérhető taktikus volt Livia Drusilla, a „végzetes mostoha”
2020. szeptember 24. 08:33 Hegyi W. György
Korábban
„A Caesar-házra végzetes mostoha”
A principátus újonnan kiépülő rendszerének stabilitása jelentős mértékben függött attól a jövőképtől, amelyet sugárzott, tehát kulcskérdés volt Augustus utódlásának kérdése már akkor is, amikor Augustus még ereje teljében volt. Korábbi házasságaikban mindketten termékenynek bizonyultak, de közös gyermekük nem született. Ez a tény ugyan megnehezítette Livia hatalmi aspirációit, de nem tette lehetetlenné.
Energiáinak nagy része minden bizonnyal azokra a személyes kérdésekre irányult, amelyek elősegítették leszármazottai pozícióinak erősítését. Ez a gyakorlatban házasságpolitikát jelentett: fiainak, illetve azok gyermekeinek összeházasítását Augustus vér szerinti utódaival. A végeredmény egy családfáról utólag könnyen leolvasható: vér szerint Róma első császári dinasztiája, a Iulius-Claudius-dinasztia sokkal inkább Claudius, mint Iulius.
És ezzel visszakanyarodtunk a „méregkeverés” kérdéséhez, ugyanis Tiberiusnak, Livia fiának utódlása kezdetben egyáltalán nem volt egyértelmű. Az első kijelölt örökös Marcellus volt, Octavia, Octavius nővérének Tiberiusszal nagyjából egyidős fia. Augustus hozzáadta egyetlen gyermekét, Iuliát, és már nagyon fiatalon elindította a politikai pályán. Marcellus azonban váratlanul, még húszéves kora előtt megbetegedett és meghalt.
A princeps megözvegyült lányát legközelebbi munkatársához, Agrippához adta nőül. Az ebből a házasságból született fiúk léptek idővel Marcellus helyére, és nem az időközben a birodalom leghatékonyabb hadvezérévé vált Tiberius.
A sors mintha ismételte volna önmagát, az ifjak már nagyon fiatalon komoly feladatokat kaptak, és nagyon fiatalon meg is haltak egy váratlan betegségben, illetve egy elfertőződő sérülésben. Az ő haláluk az a pont, amely után Tiberiusból kijelölt örökös válik, amelynek jeleként a császár megosztotta vele a hatalmát.
Augustusnak azonban volt még egy vér szerinti fiúunokája, akit azonban fékezhetetlen magatartása miatt már korábban száműzött Rómából. Tacitus információi szerint az agg princeps élete végén titokban felkereste a száműzött unokáját. Ez Livia fülébe jutott, és Augustus nemsokára meghalt. Mint láttuk, maga Tacitus nem állítja, hogy ezek a tények egy oksági láncot alkotnak, csak beszámol a „szóbeszédről”, mivel jellemzőnek tartja a korra, illetve a történet szereplőire nézve ezeket.
A kortársak és a következő generációk között kialakult összeesküvés-elméletek logikus kísérői egy új rendszer kialakulásának. Ennek az új rendszernek egy különösen szokatlan eleme a császári család, a császári udvar, és így a császár környezetében élő nők szerepe a közéletben és a politikában.
A principátus rendszerének megszilárdításában és a zökkenőmentes utódlás biztosításában nagy szerepe volt egy határozott, okos asszonynak is, aki bizonyára – férjéhez hasonlóan – nem mindig válogatott az eszközökben. Mivel azonban a politikuspálya Rómában a nők számára nem létezett, maradtak a feleség, az anya, a mostoha stb. szerepek. Így vált Augustus feleségéből – Tacitus tömör megfogalmazásában – „Livia, a közre végzetes anya, a Caesar-házra végzetes mostoha.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05