Csak Sztálin tudta megállítani a kémek ászát, aki James Bond alakját ihlette
2021. december 10. 18:21 Múlt-kor
Bár a klasszikus kémtörténetek izgalmas intrikái számos forrásból táplálkoznak, az ellenséges vonalak mögötti álbajuszos kalandregények nagy része egy ember tetteiből ered. Sidney Reilly a korai brit hírszerzés legendája és James Bond alakjának ihletője volt – de emellett legalább akkora rejtély szövetségesei, mint ellenségei számára. Ez a „mindent tudó ember” története, aki Ian Fleming klasszikus karakterét inspirálta, elmosta a határt kém és bűnöző között, és könnyen lehet, hogy a legmerészebb és legromlottabb kalandor volt a brit titkosszolgálat történetében.
Ki volt Sidney Reilly, a „kémek ásza”?
Amit Reilly korai éveiről tudni lehet, az az, hogy már fiatal korától jó érzéke volt a megtévesztéshez. Valószínűleg Salomon vagy Sigmund Rosenblum néven született 1873 körül az ukrajnai Herszon városában, amely akkor az Orosz Birodalom része volt. Kusza és zavaros élete során többféle származást is magáénak vallott: volt, hogy ír tengerészkapitányt, papot, vagy épp előkelő orosz gárdatisztet állított be apjaként. Még felesége sem ismerte róla az igazságot: szerinte Reilly lengyel nemesek gyermeke volt.
Reilly maga azt állította, hogy születési neve Georgi volt, és hogy éppen kémiát tanult a bécsi egyetemen, amikor anyja temetésének híre Odesszába szólította. Beszámolója szerint a temetés alatt tudta meg nagybátyjától, hogy valójában az anyja és annak zsidó orvosa, Dr. Rosenblum házasságtörő viszonyából született. Szégyenében Georgi felvette az orvos nevét, megrendezte saját halálát az odesszai kikötőben, és potyautasként elrejtőzött egy Dél-Amerikába induló hajón. Ott állítólag megmentette három, amazóniai expedíción lévő brit tiszt életét, akik hálából magukkal vitték Angliába.
Egy kémkarrier kezdete
A fenti történet legnagyobb része valószínűleg nem igaz. Nincs feljegyzés, ami bármit is alátámasztana belőle, és a bizonyítékok azt sugallják, hogy Dr. Rosenblum valójában Reilly nagybátyja volt. 1892-ben, amikor Reilly állítása szerint ott tanult, diákzavargások törtek ki Odesszában: az ifjú Rosenblum gyaníthatóan a félelmetes cári titkosrendőrség, az Ohrana elől menekült Párizsba. Nem maradt azonban sokáig Franciaországban, ugyanis hamarosan egy olasz anarchista megölésével és kirablásával gyanúsították meg. 1895-ben Angliába érkezett, ahol jelentős pénzösszeg befektetésével gyárat alapított, amely hamis gyógyszereket állított elő.
Ekkor keltette fel William Melville figyelmét, aki a londoni Metropolitan Police hírszerző egységét, a Különleges Ügyosztályt vezette. Rosenblum széles körű kapcsolatokat ápolt orosz és európai zsidó emigránsokkal, így felbecsülhetetlen értékű forrása volt a radikális és forradalmi csoportokra vonatkozó információknak.
1897-ben az ifjú kém megismerkedett a 24 éves Margaret Thomasszal, majd rövid udvarlás után valószínűleg segítségére volt férje – egy 63 éves, vesebajos anglikán pap – megölésében. A következő évben Rosenblum és Thomas már össze is házasodtak. A Metropolitan Police ismeretlen okokból nem vizsgálta sem a gyilkosságot, sem az ifjú pár több százezer fontra rúgó örökségét. Nem sokkal később Rosenblum egy új, brit útlevél birtokába jutott, amely szerint Írországban született Sidney George Reilly néven. Az egyetlen feljegyzett Sidney George Reilly évtizedekkel korábban, még születésekor meghalt. Az emigráns új személyazonosságával immár biztonságosan visszatérhetett Oroszországba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.