Megünneplik minden idők egyik legnagyobb mérnökét
2005. április 25. 09:52
Minden idők egyik legnagyobb építőmérnöke, Brunel 200. születésnapjára emlékező programsorozat indítását határozták el Angliában.
De ki is volt Brunel? Talán nem túlzás azt mondani, hogy Nelson- és Churchill- kora között ő számított a legnagyobb angolnak. 1806-ban látta meg a napvilágot, és elég hamar Franciaországba küldték tanulni. Tehetségét jelzi, hogy alig 20 évesen vezető mérnöke lett a Temze-alagút építésének, melyet apja tervezett meg. Ez az alagút volt az első folyó alatti alagút-építés. Innen 1833-ban került a Nagy nyugati vasútvonal építéséhez, mely még ma is a viktoriánus éra egyik legnagyobb beruházásának számít. A Londont Bristollal összekötő vasútvonal megépítése a maga nemében egyedülálló volt a korszakban. A hírnevet is ez a vonal hozta el neki: egyrészt az angol vasúti nyomtáv meghatározásáért, mely 1892-ig érvényben volt, másrészt pedig azért a technikai tudásért, mely a korszakban a leginkább kiváltotta a tudós átlagpolgárok csodálatát.
Híres találmánya volt a földalatti vákuum-vasút, mely földalatti vonalának leghíresebb állomásai még ma is láthatók Londonban. Brunel nevéhez fűződik a transzatlanti gőzhajózás gondolata és megteremtése is - az ő tervei és találmányai alapján építették fel az első óceánjáró gőzhajókat, melyekkel lehetővé vált a gyors és kiszámítható utazás a birodalom távoli pontjai között. Óriási sikereket ért el a hídépítés terén: Anglia leghíresebb hídjainak (Royal Albert Bridge, Clifton Suspension Bridge) tervei is az ő keze alól kerültek ki. 1859-ben hunyt el.
A "Brunel" 200 program során a Bristoli Kulturális Fejlesztési Társulás (BCDP) kiállításokat, oktatási és művészeti projekteket rendez, publikációkat közöl majd le, és országszerte megünnepli minden idők egyik legnagyobb britjét. A BCDP és a Brunel 200 vezetője Andrew Kelly szerint:
"Brunel volt az egyik legsokoldalúbb, legmerészebb és leginspiratívabb mérnök a 19. században, akinek elképesztő találmányai megváltoztatták a világot, és még mai világunkat is formálják. Ez a programsorozat egyrészt Brunel életének és munkásságának megünneplése lesz, másrészt pedig a jövő Bruneljeinek, tehát azoknak az áttörő tehetségeknek és csoportoknak felkutatása lesz, akik új utakon gondolkodnak korunk problémáiról és azok megoldásairól."
Az események legtöbbje a még ma is létező Brunel-vívmányok közelében zajlik majd, amilyen például a Nagy nyugati vasútvonal, a Clifton Suspension Bridge, és az SS Great Britain.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap