A japánok békét akartak 1944-ben?

Az amerikai kutató Paul Tidwell nemrég azt nyilatkozta a sajtónak, hogy szerinte az Atlanti-óceánon 1944. június 23-án amerikai bombázók által elsüllyesztett japán tengeralattjáró rakománya nem más volt, mint egy békeajánlat Tokióból, mely azonban így sosem juthatott el céljához.

 

Tidwell erre a megdöbbentő elméletre a titkosítás alól nemrég feloldott második világháborús dokumentumok washingtoni tanulmányozása során jutott, amikor részletesen végigolvasta az I-52-esről fennmaradt anyagokat. "Tudtam, hogy az I-52-es különleges, és azt is tudtam, hogy aranyat szállított" mondta "így most szeretnék mindent kinyomozni a hajóról és küldetéséről". Tidwell most tervei szerint felszínre hozná az 5500 méter mélyen nyugvó I-52-es sorozatból származó japán tengeralattjárót, mely Cape Verde és Barbados között, a legközelebbi szárazföldtől közel 2000 kilométerre van. A hajón a feltételezett dokumentumokon kívül 112 fős legénységének maradványai, két tonna arany és hasonló mennyiségű ópium is található.

 

A dokumentumokban ugyanis szerinte az áll, hogy Yoshikazu Fujimura, a svájci japán tengerészeti attasé helyettese titokban béketárgyalásokat folytatott a szintén ott tartózkodó amerikai megbízottal, a későbbi külügyminiszter Alan Dulles-szel. Fujimura ezután a németek által megszállt Franciaország kikötőjébe, Lorient-be utazott, hogy ott találkozzon az I-52-vel, és magához vegye a Tokióból érkező békejavaslatot. A tengeralattjáró azonban nem érkezett meg, és így ő üres kézzel tért vissza Svájcba. Tidwell most azt reméli, hogy egy év múlva véget vethet az üggyel kapcsolatos spekulációknak, "a vízmélység miatt ugyanis, ha voltak ott papírok, akkor azok jól konzerválódtak".

 

Az I-52-es tengeralattjáró-sorozat darabjai 300 tonna szállítmányt voltak képesek elvinni, és közel 34000 kilométert tudtak elmenni egyfolytában tankolás nélkül, így ezek voltak a kor legnagyobb és legfejlettebb tengeralattjárói. A japán naszádot azonban egy német tengeralattjáróval történő találkozás után elsüllyesztették, ugyanis ekkor a japánok átvettek egy német radarjelzést, melyet a technikusok aztán azért kapcsoltak be, hogy feltűnés nélkül hajózhassanak be Lorient kikötőjébe.

A Tidwell által a hajóra tett japán zászló

A németek nem is észleltek semmi különlegességet, az amerikaiak azonban ekkorra már megfejtették a német Enigma-kódot, így pontosan tudták, hogy merre tart a németnek álcázott I-52-es. Ekkor hírszerzési eredményekre alapozva azt gondolták, hogy a hajó az atombombával kapcsolatos információkat szállít, így kiadták a parancsot az elsüllyesztésére. Azért hihették ezt, ugyanis 1944-ben nem létezett hatékonyabb módja a Japán és Németország közti személy- és üzenetszállításnak, mint a tengeralattjárókon történő utaztatás.  A japánok ezt a "hadműveletet" eredetileg 30 naposra tervezték, illetve ehhez még két hetet számoltak, mely a hajó Egyesült Államokba jutására vonatkozott.

 

Tidwell szerint a maradványokat visszaszállítják majd Japánba. "A maradványokat visszaadjuk a családoknak. Ezért azonban a japán kormány teljes támogatását magunk mögött tudhatjuk ezen az akción". A vietnámi veterán Tidwell már szinte megszállottja lett az esetnek: 1994-ben és 1998-ban már vezetett expedíciókat a helyszínre, ám nem tudott hozzáférni a tengeralattjáró szállítmányához. Csak a legénység néhány tagjainak személyes tárgyait, és néhány doboznyi ópiumot sikerült felhozni. Tidwell saját maga finanszírozza a projektet: eddig 6 millió dollárt fektetett be és további 10 milliót tervez rá elkölteni a közeljövőben.

 

A mostani küldetés azonban nem maradt visszhang nélkül: Tokióból olyan ígéretet kapott, hogy ha sikerrel jár, akkor az ott talált arany 10%-a az övé lehet, illetve az amerikai kormányzat is felemelte szavát az esetben. Mivel jelentős mennyiségű ópium, azaz kábítószer van a hajón, ezért a feltárás során Tidwellhez az amerikai drogfelügyelet, a DEA két munkatársa is csatlakozik majd.