Kódfeltörés: Mona Lisa, Mária Magdolna és az Utolsó vacsora

Tekintetbe véve a Szent Grál kontextusát, nincs abban semmi meglepő, hogy a téma hosszú éveken át viták kereszttüzében állt. De még így is szokatlan, hogy egy regény olyan ellentéteket szítson, mint A Da Vinci-kód. ...Dan Brown misztikus bűnügyi regényének nemzetközi eladási mutatói a hatmillióhoz közelítenek, és a papírkötésű kiadás megjelenésével még ennél is magasabbra fognak szökni. A Da Vinci-kóddal szemben senki sem maradhat közömbös - az emberek vagy szeretik, vagy utálják, ami csak még különlegesebbé teszi a könyvet.

 

A Da Vinci-kód a Múlt-koron A tudomány és a teológia elítéli a da Vinci-kód ferdítéseit A Louvre-ban forgatják A da Vinci-kódot A da Vinci-kód rajongói tönkretehetik a kápolnát A Da Vinci-kód amatőr nyomozói

Nézzük először a becsmérlőket! Ők is további alcsoportokra oszthatók. Először is ott vannak azok, akik történelmileg hiteltelennek és tudományosan megalapozatlannak tartják Dan Brown művét. Azután azok, akik a keresztény tanítás és ortodoxia elleni támadást látják benne - nem nehéz rájönni, hogy miért: A Da Vinci-kód elolvasása után az a fő következtetés szűrhető le, hogy a keresztény egyház két évezreden át eltitkolt előlünk valamit. Valóban kemény állítás, és épp elég erős ahhoz, hogy fullánkos támadásokat váltson ki a fundamentalistákból, az apologétákból és a keresztény liberálisokból egyaránt. Elég futólag körülnéznünk az interneten, hogy kiderüljön: Brown több keresztény tudós haragját is magára vonta. Egymást érik az oldalak, amelyeket azért hoztak létre, hogy "leleplezzék" a regényt és nemtelen támadását a keresztény hit ellen. Az önjelölt keresztény apologéták némelyike odáig ment, hogy saját könyvet adott ki, amelyben koholmánynak és a világ istenfélő emberei ellen elkövetett bűnös merényletnek nevezi Brown regényét.

 

A vitákat az váltotta ki, hogy Brown újra előáll azzal az ideával, amelyet az alternatív történelem műfajában publikált különböző könyvekből vett: nevezetesen, hogy Jézus feleségül vette Mária Magdolnát, aki gyermeket fogant tőle, ezért Jézusnak végigvezethető családfája van. Ez a nézet erősen kikezdi Krisztus isteni képét, mivel istenfiú helyett húsvér emberként láttatja. Könyvem Mária Magdolna címszava alatt hosszan tárgyalom a vérvonal kérdését, ezért most csak a fő ellenérvet hozom fel. Azt kell mondanom, hogy ha jól megnézzük a dolgot, az evangéliumokat és az Újtestamentum szövegeit használva kalauzul, az apologétáknak tökéletesen igazuk van abban, hogy nincs közvetlen bizonyíték Jézus és Magdolna ilyetén kapcsolatára. Ám a Bibliára és az evangéliumokra hivatkozók figyelmen kívül hagyják a feltevés egyik alappillérét: jelesül azt, hogy a korai egyház annyira kártékonynak és romboló hatásúnak ítélte ezt az információt, hogy az Újtestamentum eredeti összeállítói és szerkesztői gyakorlatilag kitörölték a szövegből, és olyan szentesített változatot tettek a helyére, amely inkább kedvére volt az egyház alapító atyáinak.

 

Aki Brown regényének alátámasztását keresi, az ne a Bibliában kutakodjon - vannak ebből a szempontból jóval érdekesebb könyvek is. Mi a munkánkat a becsmérlők azon első alcsoportja tagjainak szántuk, akiknek tetszett a regény, csak nem tudják biztosan, vajon történelmileg és tényszerűen hiteles-e a történet. Ahhoz kétség sem fér, hogy Dan Brown csekély számú könyvből vette a fő témákat és a háttéranyagot. Azt az általános elképzelést, hogy Krisztusnak vérvonala van, amely Jézus és Mária Magdolna egyesüléséből keletkezett, azzal az elmélettel együtt, hogy létezik egy Sion-rend elnevezésű titkos társaság, amelynek az ősi misztérium védelmezése a célja, Michael Baigent, Henry Lincoln és Richard Leigh sokat vitatott sikerkönyvéből (Holy Blood, Holy Grail) emelte ki Dan Brown.

 

Az az elgondolás pedig, hogy Leonardo da Vinci elrejtett néhány ilyen titkot és utalást a festményein, Lynn Picknett és Clive Prince művéből (The Templar Revelation) származik, míg a Mária Magdolnára és a szent nőiségre vonatkozó anyag forrása Margaret Starbird könyve (The Woman With the Alabaster Jar). Akik olvasták A Da Vinci-kódot, emlékezhetnek rá, hogy mindhárom könyv ott van Leigh Teabing, a regénybeli Grál-kutató polcán a Château Villette-i otthonában. A címek elhangzanak, de a szerzők neve nem. Brown A Da Vinci-kódban csak a felszínét kaparja meg az említett könyvekben szereplő elméleteknek; hogy tökéletesen megértsük a kutatás irányát és a bizonyítékokat, érdemes elolvasni legalább az egyik könyvet a fentiek közül.

 

A cikk teljes terjedelmében az áprilisi számban olvasható!