Meghal Abdal-Malik kalifa
2004. szeptember 13. 12:06
59 éves korában, Damaszkuszban meghal Abdal-Malik kalifa, az Omajjád-dinasztia tagja. Több mint tízéves polgárháborúban legyőzte Abdalláh ibn az-Zubair ellenkalifát, s miután a pénzügyek újjászervezésével és az arab közigazgatási nyelvvé tételével helyreállította a birodalom egységét, reformkorszakot teremtett az Iszlám Birodalomban. Azokat a zavargásokat, melyeket 661 óta az Omajjád-vezetés álló birodalomban tapasztalni lehetett, az okozta, hogy a kiváltságaikat féltő arab uralkodó rétegek szembekerültek a Damaszkuszban uralkodó kalifákkal. A 692-ig tartó mekkai ellenkalifátus idején Abdal-Malik új muzulmán szentélyt emeltetett, mégpedig a 691-re elkészült "Szikla-dóm"-ot a jeruzsálemi zsidó Salamon-templom helyén. Az arabnak közigazgatási nyelvként való fokozatos bevezetése a meghódított területeken is a közigazgatás egységesítését eredményezte, sőt a kulturális egybeolvadási folyamat kezdetét is jelentette. Abdal-Malik nevéhez fűződik még a 696-ban végrehajtott pénzreform: a birodalom keleti részein a dirhem nevű ezüstpénzt vezették be, a nyugatin viszont az arany dénár volt érvényben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Egy dühös szóváltás vetett véget az operaénekes Mario Lanza amerikai karrierjének tegnap
- A közeli kocsmákból érkező sört fogyasztotta az előadások alatt a Globe közönsége tegnap
- Kiváló művész, de nehéz ember volt Gustaf Gründgens, Mephisto ihletője tegnap
- Egész évben változatos sportok helyszínéül szolgált a régi Városliget tegnap
- Az évszázad összecsapásának bizonyult az oszmánok elleni lepantói ütközet tegnap
- Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény tegnap
- Báthory Zsigmond arcképével nyílt meg a Nemzeti Múzeum új kiállítása tegnap
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet tegnap