Nekromanta diák a gyógyászat atyja
2003. november 11. 09:57
Kuruzsló vagy gyógyító?
Világnézetéből levezetett írásai, kijelentései magukban olykor derültséget fakasztóak (hitt például a homonculus, a mesterséges ember létrehozásában és a faunok, nimfák létezésében), bár rendszerébe illesztve megvan a saját logikájuk. Viszont az is tény, hogy valóban meggyógyította sok betegét, míg az ortodox módszerrel kezelt betegek általában inkább a kezelésbe pusztultak bele.
Írásainak legnagyobb része életében nem jelent meg nyomtatásban, részben állandó vándorlásai következtében, részben mert a kiadók nem akartak bajszot akasztani a befolyásos orvosi kollégiumokkal. Mondanivalóját már a kortársak is nehezen hüvelyezték ki, hiszen a világos és tiszta latin helyett németül írt, amely nyelv akkoriban még nem volt alkalmas elvont fogalmak tárgyalására. Ehhez járult obskurus, bőbeszédű és a szavakat egyéni módon értelmező stílusa.
Paracelsus az orvostudomány nagy megújítója volt, aki tudta, hogy "az igazság gyűlöletet ébreszt", ő maga azonban - nem túl könnyű természete ellenére - úgy vélte, hogy a "a gyógyítás legmagasabb alapja a szeretet".
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap