Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
2024. augusztus 30. 09:05 Múlt-kor
2011 végén Hugo Chávez szavai bejárták a világsajtót. A venezuelai elnök azt sejtette, hogy a több baloldali latin-amerikai politikus szervezetében is kimutatott rákos megbetegedések mögött az Egyesült Államok ténykedései állhatnak. A kijelentést kevesen vették komolyan, az amerikaiak visszataszítónak nevezték a vádakat, azonban a hír kapcsán sokaknak eszébe jutottak olyan korábbi amerikai akciók, amelyek az 1960-as években Fidel Castro ellen irányultak. A kubai vezér hatalmának megdöntése érdekében született tervek mellett olyan elképzelések is napvilágot láttak, amelyek egyenesen Castro meggyilkolására irányultak.
Fidel Castro beleharap egy hot dogba a bronx-i állatkertben
Korábban
Amerika az amerikaiaké!
Az Európától való elszigetelődés – már George Washington elnök által is szorgalmazott – elvét James Monroe elnök (John Quincy Adams külügyminiszter segítségével) 1823-ban fogalmazta meg elsőként radikálisan. Röviden és tömören: az USA az európai beavatkozást nem nézi jó szemmel Latin-Amerikában, ugyanis a térség egyre fontosabb szerepet kapott az a külpolitikájában.
Ez a XIX. század egyik meghatározó külpolitikai alaptételévé vált, és később is sarkalatos szerepet játszott az ország céljainak meghatározásában. Ebből kifolyólag nagyban befolyásolta az Egyesült Államok latin-amerikai országokkal, köztük Kubával való kapcsolatát.
A Monroe-elv az európai „betolakodással”, befolyással szembeni félelemből született. Ezt több európai állam tervei, vagy vélt tervei táplálták, köztük a britek kereskedelmi ambíciói az Újvilágban, a spanyol birodalom esetleges visszaállítása, vagy egy francia beavatkozás Latin-Amerikában. Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a megfogalmazott tételeket az Egyesült Államok nem tudja elfogadtatni az európai hatalmakkal: lásd például a francia beavatkozást Mexikóban és I. Miksa trónra ültetését az 1860-as években.
Karikatúra a Monroe-elvről, Sam bácsi kakasként védi az európaiaktól a volt spanyol és brit gyarmati országokat és kiterjeszti rá befolyását
Jelentős változás állt be a doktrína értelmezésében 1904-ben, amikor Theodore Roosevelt hosszútávon meghatározó kiegészítést tett a Monroe által megfogalmazott elvekhez. Az elnök azt hangsúlyozta, az Egyesült Államok felelőssége, hogy közbelépjen a nyugati féltekét (az európai hatalmak által) veszélyeztető tevékenységek idején, illetve beavatkozzon Latin Amerikában, amennyiben a dolgok „nem a megfelelő módon” zajlanak és szükséges egy „civilizált” hatalom intervenciója.
A Monroe-elv eredeti célja, az európai befolyás korlátozása itt kiegészült és alapot adott az amerikaiak nyugati féltekén történő beavatkozására, amely már egyértelműen az Amerikai Egyesült Államok érdekterületének számított. Tehát míg az európaiaknak megtiltotta a régióban történő intervenciót, az Egyesült Államok vezető szerepét határozta meg, alapot teremtve a többszöri, akár katonai akcióra is a régióban (például Mexikóban, Haitin és a Dominikai Köztársaságban 1914 és 1917 között).
Az USA és Latin Amerika viszonyában a harmincas években és a második világháború alatt az agresszívabb politikát a „jószomszédi” váltotta fel, amely latin-amerikai szempontból pozitív fejlemény volt, és amely a Monroe-doktrína multilaterális alkalmazását tette lehetővé. Azonban a kapcsolatok javítására tett kísérleteket alapvetően megrázta a második világháborút követő kétpólusú világrend kialakulása: ennek keretében az USA Latin-Amerikával való kapcsolata csakis hidegháborús kontextusban volt értelmezhető.
Ekkoriban a legfőbb cél az volt, hogy a nyugati féltekén megakadályozzák a kommunizmus és a Szovjetunió befolyásának elterjedését, illetve hogy megállítsanak egy esetleges „dominó effektust”, ahol a kommunizmus országról országra terjedhetne a régióban. Kuba korábban is kiemelt helyet foglalt el az Egyesült Államok politikájában (esetleges tervekkel annak annektálására), azonban a hidegháborús környezetben szerepe – részben közelsége miatt – felértékelődött. Ez még inkább igazzá vált 1959-et, Fidel Castro hatalomra jutását követően.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban
- Lumbini buddhista szobrai
- Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását
- Arisztokrata turisták is hozzájárultak az Akropolisz pusztulásához
- Brutális leszámolással ért véget Róma és Karthágó konfliktusa
- A kelták szerint szellemek és boszorkányok látogatnak a mi világunkba Halloween éjszakáján
- Sokat elárulnak a lápokban talált múmiák a régi Európáról
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap