Filmvászonra kerül Móricz Zsigmond Úri muri című regénye
2024. július 5. 14:20 MTI
Úri muri, megazisten címmel mozifilm készül Móricz Zsigmond regényéből, valamint a legendás díszlettervező, Romvári József unokája, Sophy Romvari forgathatja Blue Heron című első mozifilmjét a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.
Móricz Zsigmond 1940 körül. (Kép forrása: Fortepan / Fortepan)
Korábban
A Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,054 milliárd forint támogatást szavazott meg a Vidnyánszky Attila rendezésében, Csáky Attila producer irányításával készülő Úri muri, megazisten! című filmdrámára és 29,8 millió forint támogatást a Blue Heron című kanadai-magyar koprodukció gyártására – közölte az NFI csütörtökön az MTI-vel.
Móricz Zsigmond Úri muri című regénye a 20. századi magyar szépirodalom egyik kiemelkedő alkotása, amely olyan erővel ragad meg egy alföldi sorstragédiát, hogy közben a magyar életérzés ma is feszítő ellentmondásait is képes összetetten bemutatni – idézik a közleményben Vidnyánszky Attilát, aki elmondta, hogy a mozifilmben többek között Trill Zsolt, Szarvas József, Schnell Ádám, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Martos Hanga, Szűcs Nelli, Tarpai Viktória, Varga József, Kristán Attila, Herczegh Péter és Rácz József lesz látható.
A Vidnyánszky Attila és Lukácsy György forgatókönyve alapján készülő Úri muri, megazisten című filmdráma operatőre Győri Márk, jelmeztervezője Berzsenyi Krisztina, a látványtervező Horváth Viktória, a zeneszerző Szarka Tamás.
A film a Cameofilm Stúdió gyártásában készül és a tervek szerint 2026 tavaszán láthatja a moziközönség.
A közleményben felidézik: a kanadai-magyar koprodukcióban készülő Blue Heron című film az 1990-es évek végén játszódik és az író-rendező elsőgenerációs bevándorló családjáról szól izgalmas időkezelést, személyes hangvételt, néhol dokumentarista megoldásokat alkalmazva.
Sophy Romvari elmúlt években készített rövidfilmjei közül háromnak is a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt a premierje.
Filmjeit vetítették a vancouveri Festival Nouveau Cinema-n, a Museum of the Moving Image-ben (MOMA), illetve Kanada legnagyobb dokumentumfilm fesztiválján, a Hot Docs-on.
A Blue Heron vezető producere Ryan Bobkin, magyar koproducere Osváth Gábor (Boddah).
A forgatás július végén kezdődik Vancouver Island-en. A filmben a szülőket magyar színészek alakítják és a produkció teljes utómunkája Magyarországon készül - áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap