Lassan lendült mozgásba az amerikai hadigépezet az első világháborúban

The New York Times címlapján a Lusitania elsüllyesztéséről szóló hír

Az európai hatalmak évtizedek óta készültek a nagy erőpróbára, amely 1914. július 28-án robbant ki. A Monarchia egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után hadat üzent Szerbiának, és a háborúba néhány nap alatt a két fél szövetségesei is bekapcsolódtak.

Mind a tengelyhatalmak (a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia), mind az antanthatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország) meg voltak győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzhetik a másikat, és fél év után elhallgatnak a fegyverek. 

Nem így történt: a döntő fontosságú nyugati fronton véres állóháború alakult ki, amelyben egyik fél sem tudta kicsikarni a győzelmet. A központi hatalmak oldalán hadba lépett az Oszmán Birodalom, 1915-ben az antant oldalán Olaszország, a gyarmatokon is folyó háború így világméretűvé terebélyesedett.

A döntést az 1917-es év hozta meg: Oroszország ugyan a forradalmak miatt kivált a háborúból, de a németek nem lélegezhettek fel, mert az addig semleges Egyesült Államok hadat üzent Berlinnek. 

Wilson bejelentése a német diplomáciai kapcsolatok megszakításáról

A háború kitörésekor Woodrow Wilson amerikai elnök a közvélemény nyomásának engedve a semlegesség mellett döntött. Az amerikaiak többsége ugyanakkor az angolszász Nagy-Britanniával rokonszenvezett, amely az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere is volt, a németek iránt pedig ellenszenvvel viseltetett.

A feszült amerikai-német viszony 1915-ben mélypontra süllyedt, miután a korlátlan tengeralattjáró-háborút meghirdető németek május 7-én megtorpedózták a brit Lusitania óriásgőzöst, és a hajóval 128 amerikai állampolgár is a hullámsírba szállt. 

A washingtoni diplomáciai jegyzékek hatására a németek egy időre beszüntették a korlátlan tengeralattjáró-háborút, de néhány héttel később egy olasz gőzöst is figyelmeztetés nélkül elsüllyesztettek, ennek a támadásnak 27 amerikai áldozata volt.

Az amerikai közvélemény végérvényesen a németek ellen fordult, és Wilson elnök lehetővé tette, hogy a bankok nagy összegű kölcsönöket folyósítsanak a harcban álló Nagy-Britanniának és Franciaországnak. 

A brit tengeri fölény megtörésére a németek 1917 elején folytatták a korlátlan tengeralattjáró-háborút, és újabb amerikai hajókat süllyesztettek el. Az amerikai közvéleményt az is felháborította, hogy nyilvánosságra került: Németország azzal számolva, hogy emiatt az Egyesült Államok beléphet a háborúba, támogatást ígért Mexikónak, ha az a 19. században elvesztett Texas és Új-Mexikó visszaszerzése érdekében megtámadja Amerikát.

A Német Birodalom az ördög ügyvédje szerepében (a Zimmermann-táviratban felajánlották Mexikónak a 19. században elcsatolt déli államokat)

Washington február 3-án megszakította Berlinnel a diplomáciai kapcsolatokat, majd a Kongresszus február 22-én 250 millió dollárt szavazott meg, hogy felkészítsék az amerikai haderőt a háborúra. 

Miután március végén a németek gyors egymásutánban négy amerikai hajót torpedóztak meg, a közvélemény már egyenesen követelte a hadba lépést. Wilson elnök április 2-án összehívta a Kongresszust, amely 1917. április 6-án hadat üzent Németországnak.

A döntés a 435 tagú Képviselőházban 373 igen és 50 nem, a 96 tagú Szenátusban 82 igen és 4 nem szavazattal született meg. Az amerikai törvényhozás december 7-én az Osztrák-Magyar Monarchiának is hadat üzent, a két házban ennek mindössze egyetlen ellenzője volt. 

Az amerikai hadigépezet lassan, de megállíthatatlanul lendült mozgásba. Az Európába szállított kétmillió amerikai katonának és a hatalmas mennyiségű hadianyagnak köszönhetően az antant 1918 tavaszán meg tudta állítani az utolsó nagy német támadást, majd az ellentámadás során döntő fölényre tett szert.

A reménytelen helyzetbe került központi hatalmak 1918 őszén rákényszerültek a fegyverszünet aláírására. A szétesőben lévő Monarchia részéről az osztrákok és a magyarok november 3-án ezt már külön tették meg, a németek 1918. november 11-én írták alá a fegyverszüneti egyezményt. 

A háborút eldöntő Egyesült Államok a győzelem után két évtizedre megint az elszigetelődést választotta. A Párizs környéki békéket a bosszúszomjas Nagy-Britannia és Franciaország diktálta, mit sem törődve a wilsoni igazságosság és önrendelkezés elveivel.

A vesztesekre rákényszerített megalázó békerendszer nem teremtett sem igazságosabb, sem biztonságosabb világrendet, egyenesen vezetett a két évtizeddel később kitört újabb világégéshez. Az Egyesült Államok a versailles-i békét nem is írta alá, hanem külön kötött békeszerződést Németországgal, amiként az éppen Wilson javaslatára létrejött Népszövetségbe, az ENSZ elődjébe sem lépett be.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Nagy-Britannia

• Történelmi jelentőségű adománnyal gazdagodott a British Múzeum 
• Nehéz természete miatt még szomszédjai sem kedvelték Goldfinger Ernőt
• Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
• Csak átmeneti békét eredményezett az első búr háború
• Pattanó bombákkal semmisítették meg a britek a Ruhr-vidék gátjait
• Lőporoshordóival könnyedén a levegőbe repíthette volna a Westminster-palotát Guy Fawkes
• Máig számos rejtély övezi a sandringhami zászólalj eltűnését
• Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után 
• Csodával határos módon élte túl az IRA ellene szervezett merényletét Margaret Thatcher