Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja

2024. február 2. 18:05 Múlt-kor

„A Hadisten átállt a másik oldalra” – így összegezte találóan Hitler a sztálingrádi katasztrófát. A Wehrmacht legyőzhetetlensége végképp szertefoszlott, megkezdődött a német hadsereg lassú és véres visszaszorítása Kelet-Európából Berlin felé.

Szovjet katonák Sztálingrádban (Bundesarchiv, Bild 183-E0406-0022-001 / CC BY-SA 3.0)

Korábban

1943. február 2-án 91 ezer német katona kapitulált a Sztálingrádnál győztes szovjet csapatok előtt. A foglyok közül mindössze hatezren élték túl a munkatáborok kemény világát és térhettek haza szülőföldjükre.

Bár a német hadsereget 1941 telén visszaszorították Moszkva alól, a következő évben a Harmadik Birodalom hadigépezete újból támadásba lendült. Hitler figyelme ezúttal Moszkváról a Szovjetunió déli területei felé terelődött.

A német hadsereg számára két célpont tűnt kézenfekvőnek: elfoglalni a kaukázusi olajmezőket, illetve birtokba venni a Volga parti várost, Sztálingrádot. Sztálingrád jelentős ipari központ volt és fontos szállítási útvonalak csomópontja mentén feküdt. A város elfoglalásával biztosítani lehetett a Kaukázus olajmezői felé tartó német hadsereg északi szárnyát, ráadásul az esetleges győzelem katonai jelentősége mellett Hitler szemében a Sztálin nevét viselő város elfoglalása is fontos propagandaértékkel bírt.

1942. június 28-án a német gőzhenger újra támadásba lendült. Az elbizakodott Hitler nem sokkal a hadműveletek megindulása után kettéosztotta erőit, így a Wehrmachtnak párhuzamosan két grandiózus feladatot kellett megoldania: a 7. hadsereg és 1. páncélos hadsereg a Kaukázust vette célba, míg a 6. hadsereg a 4. páncélos hadsereggel egyetemben Sztálingrád felé száguldott.

Az ellenállhatatlanul menetelő Wehrmacht 1942 augusztusában rommá bombázta Sztálingrádot. A civil lakosság evakuálását Sztálin megtiltotta, mert úgy gondolta, hogy a szenvedő lakosság látványa fokozhatja a harci morált. Bár a németek által csak Ivánnak hívott szovjet katonák minden házért és utcáért elkeseredett küzdelmet folytattak, novemberre a Wehrmacht kezére került a város 90 százaléka.

A hódítók nem sokáig örülhettek, mivel a november 19-én megindított szovjet ellentámadás felmorzsolta a 6. hadsereg szárnyait védelmező, gyengén felszerelt román és olasz erőket. A sikeres átkaroló hadművelet következtében több mint 260 ezer, zömében német katonát sikerült körülzárni.

Hitler hallani sem akart a város feladásáról és megtiltotta a kitörést a sztálingrádi katlanból. A német légierő, a Luftwaffe megpróbálta légihíd útján ellátni a bent rekedt katonákat, de kudarcot vallott.

A felmentő csapatokban reménykedő, fagysérülésekkel és éhséggel küzdő németek embertelen körülmények mellett próbáltak helyt állni. Hitler 1943. január 30-án marsallá nevezte ki a bekerített német haderő parancsnokát, Friedrich Paulus tábornokot.

Mivel a német történelemben addig egyetlen marsall sem kapitulált, a Führer azt remélte, hogy a frissen kinevezett Paulus is kitart a végsőkig. A marsall, aki hívő keresztényként nem volt hajlandó öngyilkosságot elkövetni, 1943. január 31-én megadta magát.